Rendkívüli V4-es csúcs van ma Budapesten

visegrádi négyek
Pozsony/Budapest |

Rendkívüli kormányfői találkozót tart ma 11 órai kezdettel Budapesten a négy visegrádi ország.

Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot arról, hogy kit jelölnek a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekre.
„Elsősorban az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöki posztjának betöltését kell megbeszélni” – írja a cseh Lidové noviny napilap. Az egyeztetésre azért van szükség, mert bár a V4-ek képviselői az Európai Parlamentben különböző frakciók tagjai, szükségesnek tartják, hogy a visegrádi csoport egységes legyen. Információink szerint a találkozó témái között szerepel Maroš Šefčovičnak az Európai Bizottság élére való jelölése is. Korábban felmerült, épp Šefčovič lesz a V4-ek közös jelöltje az EB élére, Andrej Babiš cseh kormányfő nemrég azonban azt mondta, ez nem igaz. „Ilyen javaslat nem létezik. Ez csak spekuláció” – mondta Babiš újságíróknak Prágában.

A lényeg, hogy a jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóra a V4-ek már egyeztetett állásponttal akarnak érkezni. A Lidové noviny szerint a rendkívüli informális találkozót Andrej Babiš cseh kormányfő kezdeményezte. A találkozóra a sajtó nem kapott meghívást, információink szerint a kormányfők közös nyilatkozatot sem adnak majd ki. A találkozónak a ténye sem volt nyilvános, míg nem azt Babiš környezete ki nem szivárogtatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?