Rendkívüli kormányülés: 64 hivatal szűnik meg

Pozsony |

<p>A kormány mai rendkívüli ülésén döntött a körzeti államigazgatás leépítéséről, jóváhagyva az államigazgatás ESO munkacímet viselő reformja keretében. A szerdai kormányülés során a miniszterek nem jutottak egyetértésre, ezért a reformról való tárgyalást mára halasztották.</p>

A döntés értelmében megszűnnek a kerületi oktatási és építési hivatalok, és a körzeti katonai parancsnokságok. Ezek feladatait a megyeszékhelyen levő körzeti hivatalok veszik át.

A kerületi környezetvédelmi, telekkönyvi, föld-, erdészeti és közlekedési hivatalok feladatkörét a megyeszékhelyen levő körzeti hivatalok megfelelő osztályai veszik át.

A jövőben a körzeti hivatalok a belügyminisztérium költségvetési fejezetébe fognak tartozni. A körzeti hivatalok elöljáróit továbbra is a kormány fogja kinevezni, a belügyminiszter javaslatára. A költségvetési státuszát 90 hivatal, 50 körzeti hivatal, és 8 kerületi rendőr-főkapitányság és tűzoltó-parancsnokság veszíti el.

Robert Fico miniszterelnök szerint össze kellett hangolni, hogy az egyes minisztériumok hogyan fogják irányítani a saját szakterületükkel foglalkozó hivatalokat, hogy ne tűnhessen úgy, a belügyminisztérium irányítja például az oktatásügyet.

A törvényjavaslatot még ma be akarják nyújtani a parlamentnek, hogy a szeptemberi ülésén már tárgyalhasson róla. Ha elfogadják, 2013. január 1-jén lép hatályba.

Az intézkedés miatt 199 ember veszíti el munkáját. Az összevonástól jövőre 3,2 millió euró megtakarítást remélnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?