Rendkívül súlyos a helyzet a kórházakban, korlátozta a tervezett beavatkozásokat az egészségügyi minisztérium

Vladimír Lengvarský

Rendkívül súlyos a helyzet a kórházakban, nagyon gyorsan telnek a Covid-osztályok, melyeken már 2800 beteget ápolnak – jelentette ki Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) a keddi kormányülés előtt.

Az egészségügyi miniszter hozzátette, már nagyon kevés olyan ágy van, amelyen gépi lélegeztetésre szoruló beteget tudnak ápolni, ezért utasítást adott a tervezett beavatkozások korlátozására. Lengvarský közölte, hogy gyors megoldásra van szükség, amelyet előterjeszt az ülésen, hogy még időben megfordítsák a helyzetet.

„Törésponthoz érkezünk, amikor muszáj lépni. Azokban a régiókban a legrosszabb a helyzet, ahol a legalacsonyabb az átoltottság” - jelezte a miniszter.
      

Kapcsolódó cikkünk

Egyes kerületekből a gépi lélegeztetésre szoruló betegeket már más kórházakba kell átszállítani. „Az ország keleti részén felkértünk néhány speciális intézetet is, hogy fogadjanak Covid-19 betegeket, és be akarjuk vonni a más minisztériumokhoz tartozó egészségügyi létesítményeket is” - tette hozzá Lengvarský.

A legrosszabb helyzetben levő régiókban már arra kellett utasítani a kórházakat, hogy a harmadik fázisra tervezett, maximális mértékű kórházi átcsoportosításon túl szabadítsanak fel további ágyakat. A minisztérium leszögezte, hogy a megyei önkormányzatokkal és a kórházakkal együttműködve koordinálja a lépéseket.

A minisztérium adatai szerint az egész országban már csak húsz újabb beteget tudnak gépileg lélegeztetni, és már csak 600 ágy van országszerte olyan Covid-betegek számára, akiknek nincs szükségük oxigénpótlásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?