Remišová szerint legalább 1,2 milliárd eurót kellene digitalizációra költeni

Veronika Remišová
Pozsony |

A következő években legalább 1,2 milliárd eurót kellene digitalizációra költeni Szlovákiában – tájékoztatott Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes és beruházási, régiófejlesztési és informatizációért felelős miniszter. Mint elmondta: a digitalizációs reformnak 6 alappillére lesz: „állam a mobiltelefonban”, összekapcsoltság, kiberbiztonság, digitális gazdaság, digitális kompetencia és innováció.

„Az »állam a mobiltelefonban« nevű pilléren belül főleg az ügyfelekre irányuló modern közigazgatásra összpontosítunk, vagyis olyan szolgáltatásokba fektetünk bele, amelyek elsősorban a polgárt szolgálják, az egyes élethelyzeteket pedig úgy közelítjük meg, hogy közben a polgárok legyenek az első helyen” – magyarázta a miniszter asszony.

Az összekapcsoltság névre keresztelt pilléren keresztül a MIRRI Remišová szerint a „gigabittársadalmat” építi. „A hosszútávú cél az, hogy 2030-ra a háztartások 100%-ának szélessávúinternet-hozzáférése legyen. A rövidtávú cél az, hogy 2025-ig minden iskola és közintézmény erre kapcsolódjon rá” – pontosított.

„Ha javítani akarunk az állam digitális szolgáltatásain, akkor egyúttal a kiberbiztonságot is erősíteni kell. Mert ha a polgárok adatai az állam birtokában vannak, akkor ezeknek biztonságban kell lenniük. Az a célunk, hogy támogassuk a kockázatok felfedését, emeljük a szakképzettséget, és hogy olyan törvényeket fogadjunk el, amelyek összhangban lesznek a 21. század követelményeivel, és közben számolnak a meglévő kiberveszélyekkel” – mondta.

A digitális gazdaság a negyedik pillér, vagyis az iparágazatok komplex digitális átalakítása, illetve digitális innovációk a társadalmi szolgáltatások területén.

„Amennyiben azt akarjuk, hogy Szlovákia digitális társadalom legyen, és hogy egy haladó, sikeres ország legyünk, amelyben a polgárok kihasználják a digitális szolgáltatásokat, akkor a digitális kompetenciák elsajátítására is szükség van. Ez a lakosság minden rétegét érinti, amelyekbe az iskolások, a vállalatok és a közigazgatás alkalmazottai, de az idősek is beletartoznak” – tette hozzá Remišová a digitális kompetencia nevet viselő pillér kapcsán.

Remišová az innováció pillérről elmondta: ha Szlovákia előre akar lépni ezen a területen, be kell fektetni a technológiaátadásba. „Az alap, természetesen, a minőségi tudomány és kutatás” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?