Régiópolitikát mesterfokon

Kassa. A Cseh Köztársaság egy hete kinevezett főkonzulja elengedhetetlennek tartja a regionális politika professzionális művelését az elmaradott térségek felzárkóztatásának érdekében.

Vítězslav Pivoňka elárulta: úgy látja, a megyék nyitottak az együttműködésre, a vezetők a személyes kapcsolatteremtésre és az önmenedzselésre is nagyobb súlyt fektetnek, mint azelőtt. A kassai megyei önkormányzat is jó úton halad, a csehországi vállalkozók ennek köszönhetően egyre inkább érdeklődnek a kelet-szlovákiai lehetőségek iránt. Néhány napja az eperjesi megyei önkormányzat írt alá partnerségi egyezményt a pardubicei kerülettel, amely régióval a kassaiak is fontolgatják az együttműködés lehetőségét. Az új főkonzul lapunknak elmondta, hogy bár Kelet-Szlovákia viszonylatában eddig a cseh-szlovák kulturális kapcsolatok domináltak, a jövőben gazdasági téren is előrelépést szeretne elérni. „Ez azért is fontos, mert Európában jelenleg a diplomáciát egyre inkább befolyásolják a gazdasági szempontok. Nem állítom, hogy egy diplomatának feltétlenül közgazdásznak kell lennie, de bele kell látnia a két ország gazdasági helyzetébe, és aktívan részt kell vállalnia a hasonlóságok keresésében” – véli Pivoňka. A 33 éves főkonzul nagy kihívásnak érzi kassai a missziót, hiszen „hiperaktív” elődje, Jozef Byrtus helyére került. Első dolga egy részletes terepszemle lesz a kassai és az eperjesi konzuli kerületben, szeretne minél több helyre ellátogatni, a diplomáciai és közéleti kapcsolatok kiépítését pedig üzleti kapcsolatépítés követi majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?