Régi bányavárosok aranya

Felkerekedtünk a családdal, hogy megnézzük a Felvidék két bányavárosát, Körmöcbányát (Kremnica) és Selmecbányát (Banská Stiavnica). Előre próbáltam szállást keresni az interneten, volt is ott néhány drága szálloda, egy-két panzió és sok magánház is, de túl sok információra nem bukkantam. Többnyire csak a címük és a telefonszámuk volt megtalálható, látatlanban pedig nem mertem szobát foglalni. Kigyűjtöttünk néhány címet és elindultunk azzal, hogy majd csak találunk szállást valahol a közelben.

A Garam (Hron) mentén autóztunk a 76-os úton, elhaladtunk a gyönyörű bényi templom mellett, majd Zselíz következett, aztán Garamszentbenedek felé vezetett az út, csakhogy kitűnő navigátorom (tolmácsom és feleségem), valahogy elvétette az itinert, így kisvártatva hatalmas szürke hűtőtornyok mellett haladtunk el. Amint sejtettem Mohiba (Mohovce) tévedtünk, az atomerőműhöz. Döbbenetes volt a látvány, a hat hatalmas hűtőtoronyból kettő ontotta a gőzt, mellette egy nagy vasútállomás és hosszú üzemcsarnokok látványa tárult elénk.

Visszakeveredve a tervezett útvonalunkhoz, újra a Garamnak, ennek a látszólag kicsi és ártatlan folyónak a partján vezetett az utunk. Az egyik szakaszon az ártérre kisodort több ezer hatalmas farönk jelezte, hogy ez a kis folyó sem mindig ilyen ártatlan. A Garamszentbenedeki kolostor impozáns tömbje csábítóan nézett le ránk a dombtetőről, megígértük magunknak, hogy visszafelé útba ejtjük.

Egyre jobb utakon haladtunk, majd letértünk a tervezett szállásunk, Szklenófürdő (Sklené Teplice) felé. Az interneten keresztül kedves kis fürdőhelynek tűnt a falu, az egyik képen még egy barlangfürdőt is láttunk, ahol elégedett fürdővendégek mosolyogtak a kamerába. Itt már csak lépésben haladhattunk, mivel csupa jég volt az út. Szerencsére később már megszórták egy kis kőzúzalékkal, így biztonságosabb volt az úton autózni. Aztán megérkeztünk Hutára. Ez a vidék, a házaival szakasztott úgy festett, mint az Esztergomhoz tartozó Pilisszentlélek. A romos épületek és új házak éppen úgy váltogatták egymást, és a hatalmas vízelvezető árok is szakasztott olyan volt, mint a kis szlovák faluban nálunk, Magyarországon.

Csakhogy Hután nincs fürdő. Persze, ahogy a környékbeli fürdőépítkezéseket látjuk, csak azt jelenthetjük ki: még nincs! Szklenófürdőn viszont az egyik legrégibb fürdő található, azt írják róla, hogy a gyógyvíz csúz, köszvény, csont-, ideg- és bőrbántalmak ellen sikerrel alkalmazható. A hely egykor a Gasparetz család tulajdona volt, amit később a dolgozók szocialista vagyonként megkaparintottak. Tény, sokat nem költöttek rá azóta, de így is teltház volt a szálláshelyeken, a szomszédos panziót pedig renoválták. Kiderült, hogy a barlangfürdőbe csak nyolcasával engedik be az embereket, gyerekek pedig egyáltalán nem látogathatják. ĺgy aztán nem is fürödtünk, hanem bánatunkban ittunk egy üdítőt a szomszédos kávézóban, ahol a roma dj már az esti táncra melegített: szólt a slágerzene, de vendégek még nem nagyon voltak. Egy üvegvitrinben sütemények virítottak, mi pedig nem haboztunk, megettük a készletet. Kicsit féltem tőle, hogy az épülethez hasonlóan ezek is még az előző évszázadból valók, de frissnek és finomnak bizonyultak.

Továbbindultunk Körmöcbányára, nehogy ránk sötétedjen, hiszen hamarosan szállást kellett találnunk, mivel mínusz 15 fokos hidegben nem célszerű a kocsiban tölteni az éjszakát!

(folytatjuk)