Rákkeltő ukrán étolajat találtak

Pozsony |

<p>Nem éri meg spórolni a karácsonyi asztalra kerülő élelmiszereken, később ugyanis az így megtakarított összegnek akár a többszörösét fizethetjük ki a gyomorrontást vagy ételmérgezést enyhítő gyógyszerekért &ndash; figyelmeztet a földművelésügyi tárca a közelgő ünnepek előtt.&nbsp;</p>

A szlovák élelmiszerfelügyelet ellenőrei idén is felmérték, hogy mire kellene a legjobban ügyelnünk.

Szlovákiában a karácsonyi és újévi ünnepkör előtt a méz, a gyümölcs, a zöldség, a tojás, az olaj, a káposzta és a méz számítanak a legkeresettebb élelmiszereknek. A szlovák élelmiszer-felügyelet ellenőrei az elmúlt két hónapban ezért elsősorban ezekre összpontosítottak. „A jó hír, hogy az ellenőrök idén jóval kevesebb hiányossággal találkoztak, mint korábban. A 8300 ellenőrzés nagyjából 9 százalékánál volt kisebb-nagyobb gond, ami az elmúlt öt év legkedvezőbb eredményének számít” – nyilatkozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter.

Jozef Bíreš, az élelmiszer-felügyelet igazgatója szerint azonban több olyan élelmiszer is van, amelynek a vásárlása alapos odafigyelést igényel. A legtöbb probléma a tojással van. „Szlovákiában is találtunk szalmonellával fertőzött lengyel tojást, amelyet azonnal kivontunk a forgalomból. A vásárlók részéről azonban így sem árt az óvatosság. A legbiztosabb, ha kizárólag szlovákiai tojást veszünk. Ez utóbbit úgy lehet felismerni, hogy közvetlenül a tojáson található az SK jelzés. A csomagolás nem mérvadó, egyes forgalmazók ugyanis ezzel próbálják meg átverni a fogyasztókat: míg a csomagoláson szlovák termékként hirdetik a tojást, valójában behozatalról van szó” – tette hozzá Bíreš. Az étolajok esetében elsősorban az Ukrajnából származókat kellene kerülnünk. Az élelmiszer-felügyelet ellenőrei 180 fajta olajat vizsgáltak, az Ukrajnából származókat pedig mind visszavonták, mert egészségre veszélyesek voltak. Egyes esetekben ezekben 6–10-szeresen haladták meg a rákkeltő anyagok a megengedett mennyiséget.

A káposzta és a méz esetében nem találtak komolyabb hiányosságokat. Míg tavaly a káposzta felét visszavonták az üzletekből, mert olyan tartósítószereket tartalmaztak, amelyek nem megengedettek, idén jelentősen javult a helyzet: csak egy olyan külföldi káposztát találtak, amellyel gondok voltak, a hazai káposzta azonban kifogástalan volt. Nincsenek nagyobb problémák az üzletben árult mézzel sem. Bíreš szerint azonban az út menti mézárusok továbbra is kockázatosnak számítanak. Nem ritka ugyanis a hamisított, és antibiotikumokat tartalmazó méz. Az élelmiszerf-elügyelet ellenőrei szerint az általuk vizsgált zöldségek és gyümölcsök csaknem harmada nem felelt meg a minőségi elvárásoknak. A legtöbb hiányosságot a paradicsom, az alma és a burgonya esetében regisztrálták.

A földművelésügyi tárca az idei ünnepek előtt is figyelmeztet, hogy nem éri meg kísérletezni. „Csak olyan élelmiszereket vásároljunk, amelyeket már ismerünk, és tudjuk, hogy megfelelnek a minőségi elvárásoknak. Az olcsó, ám kétes minőségű, bizonytalan eredetű termékek fogyasztása súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet” – vallja Gabriela Matečná. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?