„Radikalizáltuk” a prágai tavaszt

Pozsony |

<p>Az embereknek saját véleményük van az 1968-as eseményekről, amely nem feltétlenül azonos azzal, amit a történelemkönyvek állítanak, derül ki egy felmérésből. Az itteni magyarok nem ugyanúgy látják a prágai tavaszt, mint a többség.</p>

Szlovákia lakosainak majdnem fele radikális reformkísérletként tekint az 1968-as eseményekre. A prágai tavasz célja szerintük az akkori politikai rendszer forradalmi megújítása volt, derül ki abból a felmérésből, amelyet május-júniusban az APV ügynökség és a Szlovák Tudományos Akadémia készíttetett. Az 1215 megkérdezett személy 41,3 százaléka szerint ugyanis a prágai tavasz fő célja a politikai rendszer radikális, forradalmi megújítása volt. A válaszadók negyede (26,3 %) vélekedik úgy, hogy apró reformokról volt szó, amelyek nem akarták eltörölni a rendszert, csupán javítani akartak rajta. 8,8 százalék egy köztes választ jelölt meg, amely nem hajlik az egyik állítás felé sem, 22,8 százalék pedig nem tudott felelni. A teljes mintával egybevetve (41,3%) a magyar nemzetiségű válaszadók közt statisztikailag lényegesen nagyobb (53,5%) azoknak az aránya, akik radikális, forradalmi célt tulajdonítanak a prágai tavasznak, mutat rá Milan Zeman, a felmérés egyik készítője. A válaszolni nem tudók a teljes mintával összevetve jóval többen vannak a legfiatalabb válaszadók, vagyis a 18–24 évesek közt (42,6 %), valamint a 25–34 évesek közt (34,7 %) és az alapfokú végzettséggel rendelkezők között (33,6 %).

Dubčekék egyébként valóban nem akarták „leváltani” a szocializmust, csupán emberarcúvá szerették volna tenni, ennek érdekében pedig szabadon engedték a politikai foglyokat, megszüntették a cenzúrát. 46 évvel ezelőtt a Varsói Szerződés országainak csapatai 1968-ban ezen a napon, augusztus 21-én vonultak be Csehszlovákiába, hogy véget vessenek az említett reformkísérletnek. Az akkori hivatalos szovjet irányvonal, a Brezsnyev-doktrína szerint ugyanis a hasonló reformkísérleteket katonai megszállással „orvosolta”. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?