Radičová is Lukáč lemondását követeli

Pozsony |

<p>Már Iveta Radičová kormányfő is azt követeli az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alvilággal nyíltan szimpatizáló újdonsült képviselőjétől, Vincent Lukáč egykori jégkorongozótól, hogy mondjon le mandátumáról. Korábban ugyanerre kérte a honatyát Richard Sulík házelnök, az SaS első embere és Bugár Béla parlamenti alelnök, a Híd vezetője is.</p>

Hétfőn ismeretlen tettes felgyújtotta azt a Mercedes luxuskocsit, amelyet Lukáč kölcsönzött valakitől. A jármű a képviselő háza előtt égett ki. A politikus állítja, az ügy hátterében nem az áll, hogy tartozásai lettek volna: noha tíz éven át munkanélküli volt, senkinek sem adósa. Lukáč viszont a héten elismerte, kapcsolatban áll bűnszervezetek képviselőivel. "A maffiózók becsülnek engem, és én is becsülöm őket" - nyilatkozta a Plus 7 dní hetilapnak. A Viva rádiónak pedig azt mondta, hogy az egész alvilággal parolázott. "Én őket mind szeretem. Nekem senkivel sincs gondom" - fogalmazott.

Radičová szerint a bevallott alvilági kapcsolatok és a szimpátianyilvánítás összeegyeztethetetlen a törvényhozói tevékenységgel. Kijelentéseivel kapcsolatban arra is figyelmezteti, hogy köteles jelentést tenni a büntetőjogi szerveknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?