<p><br /> Minden totalitárius rendszer tagadta a kis országok és nemzetek jogát az önállóságra, a Nagy Testvérhez kellett igazodniuk - áll a többi közt Iveta Radičová miniszterelnöknek az 1968-as csehszlovák bevonulás 42. évfordulójára kiadott pénteki közleményében. Emlékeztet, hogy 1968. augusztus 21-e a szocialista rendszer demokratizálására tett prágai kísérlet gyors elfojtását jelentette.</p>
Radičová 1968 kapcsán: teret adni a kisebbeknek is
Radičová szerint Szlovákiában demokratikus és polgári társadalom építésére kell törekedni, hogy már ne állhasson be a 42 évvel ezelőttihez hasonló kedvezőtlen fordulat, amely a lélekölő normalizációt hozta magával. A kormányfő szerint fontos, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a valódi partnerség elve érvényesüljön, és a nagyobbak kifinomult módszerekkel se tudják akaratukat a kisebb államokra kényszeríteni.
"Teret kell adni a természetes büszkeségnek és a nem kicsikart hazafiságnak is. Őrizni kell a demokráciát a kisebbségek védelmének elve szerint, nem pedig a nagy mindent visz elve alapján" - szögezi le a miniszterelnök közleménye.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.