Rácz I. Péter: Bizonyos értelemben

Első kötetet írni kissé mindig más, mint a majdani, a többi mű elkészítése. Persze nemcsak azért, mivel ez kivételes és soha vissza nem térő alkalom, egyszersmind írhatni állapot, hanem azért is, mivel amit addig írtunk, készítettünk, az valamiképp, valamikor majd akarva-akaratlanul a debütáló kötetet képezi, annak részévé válik, amennyiben túl engedékenyek, liberálisak vagyunk magunkkal és természetesen az időben lassan hozzánk gondosan kötődni kezdő, ragaszkodó szövegekkel. A szelektálás, ha van olyan, és márpedig miért ne volna, gyötrelmes, egyúttal alighanem fájdalmas feladat lehet. Szerző és szerkesztője legyen a talpán, aki az eléggé termékeny, heterogén és bizonyos értelemben neccesebb témákból első kötetet képes összehozni, komponálni. Mindent egybevetve ezt valószínűleg a szerzője válogatja. Határozott névelő ide. Határozott névelő oda.

Rácz I. Péter könyvénél nem tudom, mi volt a helyzet, de valamelyest mégiscsak hasonlót tudok elképzelni. Hogy sokáig várt-e Rácz I. (ismertebb nevén és a továbbiakban RIP) a premierre, azt szintén nem tudom, de nekem valamiként az az érzésem támad, támadt, mintha több koncepció kiindulása és beindítása is ott lappangana, lapulna ebben a kellőképpen mutatós kiállítású könyv lehetőségében, relációjában.

Az Előszónál még nem sejtettem semmit, maximum Vörösmartyra ha gondolhattam. A Történelem és narráció fejezetnél tudtam, hogy felkészült, körültekintő és alapos irodalomtörténésszel van dolgunk, nagyszerű témaválasztással. A Szöveg – Test pontnál még mindig éreztem az ívet. Különösen a kezdő korpusz után vált izgalmassá az olvasat lehetőségének ez irányba való tágítása, továbbgondolása. Főképpen hogy egy konkrét művön tudott az értelmezés szemléletesen tárgyiasulni. Ezután érkezik el az olvasó, ha már csak úgy hagyományosan a lineáris olvasás híve, a Bent, Kint és a Még beljebb fejezetcímekhez. Itt három irány, illetve út (ne vegyük le Vörösmartyt a színről) vált előttem valószínűvé, lehetségessé.

Az egyik, hogy ezek a címek továbbviszik az előző „testes szöveg” metaforikáját, azon belül, illetőleg kívül határozva meg testirányokat. Könnyedén játszva ezzel a lehetőséggel, dobva egyet erre az alkalomra. A másik utat a szövegek mélysége, azok kifejtésének az aspektusában gondoltam, gondoltam el, tovább. Hogy erre fog célozni, valamicskét utalni. De nem. A kötet szerkezetéhez képest itt jobbára a műfajukat tekintve esszék, reflexiók, de leginkább nagyobbrészt rövid recenziók váltják fel a tanulmányokat. Természetesen a könyv ezen része is tematikáját tekintve, ha lehet ezt a szót használnom, izgalmas tud maradni. Sőt. Pazarak RIP-nek a populáris regisztert (ha van olyan) érintő, néhol egész terjedelmében azzal foglalkozó írásai. Remek kihívás lehet például a Tankcsapdát górcső alá venni. Nincs is ezzel gond, ilyen értelemben.

A harmadik út számomra, és már az olvasók számára, esetleg csakis a RIP által szintén elemzett SF-irodalom határain belül képzelhető valamikor, esetleg egy másik dimenzióban el. Miután szerintem inkább ez már, vagyis az utolsó három fejezet (a címadás logikája mentén is), simán egy másik könyv, egy másik válogatás része lehetne, amely nagyon szépen leválik konstrukciójában és terjedelmében az írások első felétől(-ről). Olyan, mintha két könyv lenne egy fedélbe zárva (persze így az olvasó csak jól jár, vehetjük azt, hogy a közismert üzleti szempont/szellem tételeződik itt fel: kettőt az egyben). De egyébként meg széles. Talán túl széles a repertoár. Semmi gond, szezonja szabja. Hosszú évadnak szánták. Bizonyos értelemben, bizonyos értelemben…

Rácz I. Péter: Bizonyos értelemben. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2006, 312 oldal