Rács mögé került Marek Para ügyvéd

Marek Para
Pozsony |

A Legfelsőbb Bíróság hétfői döntése értelmében Marek Para ügyvéd vizsgálati fogságba került. A szenátus helyt adott a Speciális Ügyészség (ÚŠP) ügyésze által a Speciális Büntetőbíróság korábbi döntése ellen benyújtott panasznak.

Marek Para általában az ügyvéd szerepében, klienseit képviselve tűnt fel a bírósági tárgyalásokon. Hétfőn azonban az ügyvédi talárt farmerre cserélte, s ezúttal a saját ártatlanságáról – pontosabban arról kellett meggyőznie a Legfelsőbb Bíróság háromtagú szenátusát, hogy az ellene indított büntetőeljárás során nem áll szándékában befolyásolni az ügy menetét, megúszva ezzel a vizsgálati fogságot. Nem járt sikerrel, a döntés után bilincsben vezették el a rendőrök, s valószínűleg hónapokat tölthet rács mögött.

Felülírt döntés

Az ügyvédet április 20-án bűnszövetkezet létrehozásának, szervezésének és támogatásának gyanúja miatt vette őrizetbe a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA). A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze április 22-én indítványozta előzetes letartóztatását, a bazini Specializált Büntetőbíróság azonban április 24-én nem tartotta indokoltnak Para ezt a lépést. Katarína Kudjáková, a bíróság szóvivője elmondta, az előkészítő eljárásért felelős bíró egyetértett az ügyész javaslatával, mely szerint Para meggyanúsítása megalapozott, az eljárás jelenlegi stádiumában azonban nem látott okot a vizsgálati fogság elrendelésére. Az ítélet ellen panaszt nyújtott be az ügyész, így május másodikán a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta újra az ügyet. Ezúttal azonban Para ellen született döntés, ami azt jelenti, érvényét veszítette a Speciális Büntetőbíróság egy héttel korábbi határozata, és az ügyvéd, aki korábban Marián Kočnert is képviselte, vizsgálati fogságba került.

Juraj Kliment szenátusa meghallgatta Parát is, aki először elutasította a vallomástételt, mondván, ezt a büntetőbíróságon már megtette, illetve az ügyész határozata ellen benyújtott panasza sem tartalmaz új tényeket. A védőügyvédjével folytatott rövid tanácskozást követően azonban meggondolta magát, s úgy döntött, a benyújtott bizonyítékokkal összefüggésben hajlandó vallani.

Befolyás

A Legfelsőbb Bíróság szenátusa rövid szünet után ismertette a döntést, mely szerint Para esetében fennáll a tanúk, szakértők, társgyanúsítottak befolyásolásának veszélye, valamint a nyomozás akadályozása, ezért indokolt a vizsgálati fogság elrendelése. Juraj Kliment szenátusa szerint a büntetőeljárás megalapozottságát igazolja több vallomás is, például Vasiľ Špirko, volt speciális ügyész, Ľudovít Makó, a pénzügyőrség korábbi vezetője és Bernard Slobodník, a NAKA gazdasági bűncselekményeket vizsgáló egységének egykori vezetője által tett kijelentések is Para bűnösségére utalnak. Ezen felül több okirat is ellene szól. A Legfelsőbb Bíróság leszögezte, nem azonosult az előkészítő eljárás bírójának azon következtetésével, mely szerint nem áll fent a veszélye, hogy Para viselkedésével megpróbálná befolyásolni az ügy azon résztvevőit, akik még nem tettek vallomást. „A fellebbviteli bíróság nem értett egyet az előző bírói döntéssel, miszerint ilyen veszély nem áll fenn” – hangsúlyozta a szenátus elnöke, majd hozzátette: „Ügyvédként kapcsolatba kerül a kliensekkel és befolyásolhatná őket, mint tanúkat”. Para Kočner mellett több prominens ügyféllel is rendelkezik, ő képviseli például Norbert Bödört, Tibor Gašpar, volt országos rendőrfő-kapitányt, akik a vád szerint a bűnszervezet élén álltak és Špirko lejáratásán dolgoztak. Épp az nehezíthette meg Para dolgát, hogy az ügyész több olyan személy kihallgatását a következő hetekre javasolja, akikkel ügyvédként együtt dolgozik.

A szenátus megalapozatlannak ítélte a vádlott és védője által Klimenttel szemben előterjesztett elfogultsági beadványt, amelyről később dönt a Legfelsőbb Bíróság öttagú tanácsa. 

(Tasr, Aktuality.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?