PS: Az államnak fel kellene lépnie az „ordibáló kisebbséggel” szemben

irena bihari

Az államnak össze kell szednie a bátorságát és fellépni a radikalizálódó, „ordibáló kisebbséggel” szemben – jelentette ki Irena Bihariová, a Progresszív Szlovákia (PS) elnöke, aki szerint a kötelező oltás, illetve a kárpótlási törvény az egyetlen megoldás, hogy az ország kilábaljon a járványból.

 A PS ezért felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul vezesse be a kötelező oltást, ugyanis az nem valamiféle kísérletezés vagy új dolog, hanem bevált eljárás. „A kötelező oltás nem vonatkozna azokra, akiket egészségi okokból nem lehet beoltani, és az orvos nem javasolja” - tette hozzá. A PS online petíciót indított az oltás kötelezővé tételéért

 A párt emellett kidolgozta a kártérítési törvény tervezetét. „Javaslatunk a kiszámíthatóságon alapszik. Mindenki jogosult lenne kártérítésre, aki a kormány vagy a Közegészségügyi Hivatal döntései és rendeletei miatt kénytelen volt bezárni, és emiatt legalább 20 százalékkal csökkent a bevétele” - magyarázta Michal Truban, a PS alelnöke. A javaslat az uniós támogatások felhasználásával is számol a kártérítésnél, a gyorsan hozzáférhető forrásokról van szó, hogy rugalmas legyen a segítségnyújtás és megmentsék a vállalkozásokat.

„A támogatást nem csak konkrét tételekre lehetne fordítani, mint például bérek, bérleti díj, hiszen az állam nem mindentudó, nem tudja, kinek mire van szüksége ahhoz, hogy ne menjen csődbe. Éppen az ilyen korlátok miatt maradt ki számos vállalkozó az eddigi kompenzációkból” - tette hozzá Truban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?