Progresszív Szlovákia: A költségvetés azt bizonyítja, hogy az oktatásügy nem prioritása a kormánynak

Viera Kalmárová

A jövő évi állami költségvetés iskolaügyre vonatkozó része azt mutatja, hogy az oktatás nem prioritás a kormány számára – állítja a Progresszív Szlovákia (PS). Figyelmeztetett: a költségvetés semmit sem változtat például azon, hogy a pedagógusok fizetése nem éri el más diplomások fizetésének a szintjét.

A PS szerint az oktatásügyi minisztérium túlságosan optimista a költségvetés kapcsán, amikor a kiadások 20 százalékos éves nominális növekedéséről beszél. „Úgy tűnhet, hogy a források nagyvonalú emeléséről van itt szó. A valóság viszont az, hogy az oktatásügyi minisztérium költségvetési fejezetébe 2023-ban ténylegesen befolyó finanszírozás és a 2024-es költségvetés közötti különbség mindössze 5 százalék” – közölte Viera Kalmárová (PS) parlamenti képviselő a sajtótájékoztatóján.

Ezenkívül az Állami Számvevőszék (NKÚ) állásfoglalására is emlékeztetett, mely szerint a költségvetés „semmilyen jelentős módon nem foglalkozik az oktatási ágazat hosszú távú modernizációs elmaradásával”. Kalmárová azt is elmondta, hogy az NKÚ szerint a kiadások egyrészt segítenek a kormánynak abban, hogy ne csökkenjen a nyugdíjasok életszínvonala, ugyanakkor korlátozzák azokat a fontos szociális programokat, amelyek a fiatal generáció, a családok és a pedagógusok célzott támogatását érintik.

„A kormány a fizetések 158 milliós valorizációját ígéri. Ez a valorizációs összeg azonban 2023 szeptemberéből származik, és csak átkerült a 2024-es költségvetésbe. Tehát ez egyáltalán nem jelent további béremelést jövőre” – közölte Ingrid Kosová (PS).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?