Pro Probitate díjat kapott Tamás Ilonka néni

Pozsony |

<p>&nbsp;Tamás Ilonka néni, a szlovák állampolgárságától megfosztott volt tanítónő kapta meg idén a Pro Probitate - Helytállásért díjat. Az idős asszony szombat délután Rimaszombatban vette át a díjat, amelyet Bauer Edit és Mészáros Alajos, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselői adtak át.</p>


    "Ilonka néni a rá jellemző szerénységgel fogadta a díjat. Azt mondta, bizonyára akadt volna fontosabb ember is, akinek ezt a díjat odaítélhették volna" - tájékoztatta az MTI-t a díjátadást követően Bauer Edit, aki szerint az idős asszony emellett azt is megjegyezte: az utóbbi időszakban a neki ítélt díjak közül a mostanit tartja a legfontosabbnak, mert ezt a sajátjaitól kapta.
    A Pro Probitate - Helytállásért díjat 1994-ben alapították a Magyar Koalíció pártjának parlamenti képviselői a mártírhalált halt Esterházy János csehszlovákiai magyar politikus tiszteletére. Minden évben kiosztják ezt a díjat, amellyel a szlovákiai magyarok egy jelentős személyiségének vagy szervezetének magatartását, közösségi helytállását jutalmazzák.
    "Amikor Ilonka néninek ítéltük a díjat, úgy gondoltuk, hogy az a vállalás, amit ő tett, az ő korában egy hatalmas vállalás, amiért ő személyesen nagy árat fizetett" - mondta Bauer Edit. Hozzátette: Ilonka néni nem véletlenül vált a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok szimbólumává, mert rendkívüli az a kitartás, amellyel harcol az alkotmányos jogok érvényesítéséért Szlovákiában, és azért, hogy azok a felvidéki magyarok, akik meg akarják élni kettős identitásukat, ezt megtehessék anélkül, hogy különböző retorziók érjék őket.
    Az idén 100 éves tanítónő azután veszítette el a szlovák állampolgárságát, hogy 2010-ben felvette a magyart.
    A díjat a rimaszombati Arany Bika szállóban megrendezett ünnepségen adták át. Mintegy 120-an vettek részt a rendezvényen. A Tamás Ilonka néninek jókívánságaikat kifejezők sorában az idős tanítónő családján és barátain kívül ott volt Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja, Erdélyi Géza volt református püspök, az MKP vezetősége, valamint a legnagyobb felvidéki magyar szervezetek képviselői is.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?