Nagy János szobrászművész kapta a Pro Probitate díjat

Nagy János
Komárom |

„Akasztják a hóhért” – kezdte köszönőbeszédét Nagy János szobrászművész, a Pro Probitate – Helytállásért díj idei kitüntetettje, aki 25 évvel ezelőtt Takács András néprajzkutatóval közösen kezdeményezte a díj megalapítását.

A díj tárgyiasult formája, a szobor is az ő nevéhez fűződik. Ezúttal pedig ő vehette át Csáky Páltól, az MKP Európa parlamenti képviselőjétől, Menyhárt Józseftől, az MKP elnökétől és Bárdos Gyulától, a Csemadok országos elnökétől. A díj, melyet annak idején az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselői alapítottak, és olyan jelentős személyiségnek adományozzák minden évben, aki a magyar közösségért végzett munkájával példaként szolgálhat a következő nemzedékeknek.

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke méltatásában rámutatott: a díjazott életműve egyrészt egy számbeli kisebbségben élő közösség nagyságát mutatja, másrészt azt, hogy a magyarság kultúrája egy és oszthatatlan. Nagy János, akinek kültéri szobrai számtalan magyarországi és felvidéki település díszei, több elismerésben – Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, a Szlovák Köztársaság Aranyplakettje, Esterházy János- és Szervátiusz Jenő-díj – részesült, és most az övéi, a felvidéki magyarok is kitüntették.

Csáky Pál a Tiszti Pavilonban tartott ünnepségen a Felvidéki magyarságért díj megalapítását is bejelentette. Ezt olyan személyiségeknek adományozzák, akik bár nem a itt élnek, de sokat tettek az itteni magyarokért. Első alkalommal ketten vehették át a díjat, Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke, valamint Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere. Mindketten felvidéki származásúak, Halzl József édesapja szenci születésű, Pásztor Béla Ipolybalog szülötte, de családját 1946-ban kitelepítették. Halzl József a rendszerváltás után egyike volt azoknak, akik felismerték, hogy a határon túli magyarok fogyását elsősorban az oktatási rendszer megerősítésével, a magyar iskolák népszerűsítésével lehet megállítani. Pásztor Béla gyerekként került Magyarországra, de soha nem feledkezett meg szülőföldjéről, rendszeresen segíti Ipoly menti kollégáit, a Csemadokot, vagy a pozbai iskolát.

Az ünnepségen közreműködött Boráros Imre Kossuth-díjas színművész és a Concordia vegyes kar.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?