Pozsonyi fricska Pestnek

Pozsony |

<p>Magyarországgal nem, de minden más országgal kész megegyezni Szlovákia a kettős állampolgárság ügyében. A külföldön élő szlovákok ugyanis már tiltakoztak amiatt, hogy választaniuk kell a szlovák és az illető ország állampolgársága között.</p>

Robert Fico miniszterelnök szerint azok szlovák állampolgársága nincs veszélyben, akik július 17-ig, a szlovák állampolgársági törvény módosításának életbe lépéséig kérvényezik az idegen ország állampolgárságát.
„Őket nem a módosítás alapján ítéljük meg“ - jelentette ki a kormányfő. Jó hírekkel szolgált azonban mindenkinek, a magyar állampolgárság igénylőit kivéve. „Minden érintett ország esetében készek vagyunk a tárgyalásokra, hogy az állampolgáraink elégedettek legyenek, de Magyarország esetében nem engedhetjük meg magunknak azt a kockázatot, hogy valaki egyetlen óra magyarországi tartózkodás nélkül megkaphassa a magyar állampolgárságot“ - magyarázta Fico. Szerinte ugyanis a tartós lakhely minden ország esetében teljesen természetes feltétel. Az ügyben Berényi József (MKP) parlamenti képviselő interpellálta Robert Kaliňák belügyminisztert, azt szeretné megtudni, hogy Magyarországgal miért nem folytatnak ilyen tárgyalásokat.

Jogilag lehetséges a diszkrimináció
Jogászok szerint Szlovákia megoldhatja a kettős állampolgárság problémáját más államokkal bilaterális, kétoldalú szerződések alapján, jogilag ez elképzelhető. „A nemzetközi szerződéseknek magasabb jogerejük van, mint a hazai jogszabályoknak“ -magyarázta lapunknak Szekeres Klaudia jogász. Ugyanakkor azonban úgy véli, hogy ez a megoldás diszkriminációt eredményez, vagyis nem tartja ezt elfogadható megoldásnak.
Szerinte létjogosultsága van a kettős állampolgárság engedélyezésének és tiltásának is, mindkettőre van példa, a szlovák eljárást azonban nem tartja rendben lévőnek. „Van jogalapja a szlovák korlátozásnak is, de azt nem tartom rendjén lévőnek, hogy két állam rossz viszonya miatt az állampolgár szenvedjen“ - mondta Szekeres Klaudia jogász.

Nemzetközi szempontból nem védhető
Petőcz Kálmán külpolitikai szakértő szerint a szlovák fél eljárása megkérdőjelezhető. „Nem hiszem, hogy ezt meg lehetne védeni nemzetközi fórumokon, mivel ez diszkrimináló lenne -mondta lapunknak a Fórum Intézet munkatársa. - Ugyanakkor ez az eljárás éppen a fordítottja annak, amiről az állampolgárság szól, hiszen a szlovák fél váltig állítja, hogy az elsődleges állampolgárság ahhoz az országhoz kapcsolódik, amelyhez az illetőt szoros kapcsolatok fűzik, ahol született, ahol lakik.“
Szlovákia volt ENSZ-nagykövete szerint a bilaterális megegyezésekkel éppen fordított módon járnának el. „Engedélyeznék a kettős állampolgárságot az Ausztráliában élőnek, aki valójában otthagyta hazáját, aki viszont nem hagyta ott, annak nem engednék, ez hatványozott diszkrimináció“ - mondta Petőcz. - Ez nem védhető semmilyen nemzetközi fórum, főleg nem emberi jogi fórum előtt, ez az állampolgárság alapelveinek feje tetejére állítását jelenti.“

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?