Pozsonyban szintén lobogott a tűz

Amikor Petőfiék a Landerer-nyomdában plakáton sokszorosíttatták a Mit kíván a magyar nemzet?-et, azaz a Tizenkét pontot, és kinyomatták a Nemzeti dalt, már úton volt a hajó Pozsonyból Bécsbe Kossuthtal, Széchenyivel és követtársaikkal, hogy átadják az udvarnak a magyar országgyűlés akaratát a polgári átalakulás dolgában. A kevéssé közismert „másik szívről”, az 1847-1848. évi pozsonyi országgyűlésről, annak rendjéről, munkájáról Fónagy Zoltánt (MTA Történettudományi Intézete) kérdeztük.A királynak kötelessége volt háromévenként összehívni a magyar országgyűlést. És miután a megelőző diéta 1844-ben véget ért, legkésőbb 1847-ben ismét Pozsonyba kellett rendelnie az országgyűlés két házát, azaz az alsó- és a felsőtáblát. Ez megtörténvén november 12-én a szellemi képességeit illetően szinte gyermek uralkodó, V. Ferdinánd magyar nyelvű üdvözletet olvasott fel a főrendek és a küldöttek köszöntésére. Ilyenre három évszázada nem volt példa.Volt-e más formai különbség az új országgyűlés és a megelőzők között?

Az országgyűlés szerkezete, működési rendje akkor már egy jó fél évszázada nem változott. Két „táblán” tanácskoztak a résztvevők. A felsőtáblán személyes jogon, születésük jogán jelentek meg a hercegi, grófi és bárói családok 24 évesnél idősebb férfi tagjai. A körülbelül hétszáz főrendi jogosult zöme azonban nemigen töltötte az idejét az országgyűlésben. Általában legföljebb százan, és inkább az ellenzéki érzelműek utaztak Pozsonyba. Igaz, aki nem jelent meg, kötelessége volt, hogy maga helyett küldje el „a távollevő főrend követét”. Kossuth így vehetett részt az 1832-ben kezdődött országgyűlésen. Tudni kell persze, hogy csak az alsótáblán, és ott sem szavazati, hanem csupán tanácskozási joggal - ráadásul ott még e joggal sem illett élni. Hivataluk jogán jelenhetett meg a felsőtáblán az ott elnöklő nádor, az őt ebben a tisztében helyettesíthető országbíró és a tárnokmester. Az utóbbiak és kívülük az országgyűlés rendjéért, a résztvevők elszállásolásáért felelős főlovászmester, a királyi asztalnok, a főajtónálló és két koronaőr zászlósúri mivoltában volt jelen a felsőtáblán. Felsőtáblai résztvevők voltak a főispánok, valamint a római és görög katolikus püspökök is.Mennyire tagolódott politikailag a felsőtábla?

Létezett már konzervatív és létezett ellenzéki eszméket hirdető párt. Utóbbit Batthyány Lajos gróf vezette. A kormányálláspont első számú képviselője természetesen a nádor volt, esetünkben az abban az esztendőben elhunyt József nádor fia, István főherceg. Őt éppen az országgyűlés első intézkedésével választották királyi helytartóból nádorrá.Ezek a pártok „átnyúltak” az alsótáblára is?

A pártoknak voltak felső- és alsótáblai tagjaik, híveik is. Az alsótáblán minden megyét két-két küldött képviselt. Az erdélyi megyék természetesen nem a magyar, hanem az erdélyi országgyűlés munkájában vettek részt. Sőt a partiumi megyék sem képviseltethették magukat. Igaz, 1836 óta hivatalosan már ott kellett volna lenniük, de az udvar „elszabotálta“ az erre vonatkozó törvényt. Ellenben Pozsonyban lehetett a szűken értelmezett Horvátország három megyéjének, Körösnek, Varasdnak és Zágrábnak az összesen két küldötte, valamint a szlovéniai Pozsegából, Verőcéből és Szerémből két-két küldött. Ezeket a küldötteket a megyei gyűléseken választották meg a köznemesség képviselői és a megyegyűléseken szintén részt vevő „honoráciorok“, a kor értelmiségei. Küldhettek követet - egyet, kettőt, esetleg több kisebb város összefogva egyet - a szabad királyi városok is, de az ő követeiknek együttesen is csupán egy szavazatuk volt. Hasonló módon összesen egy szavazatuk volt a katolikus egyház káptalanjaitól küldött követeknek. Egy-egy szavazatra volt joga a Jászkun- és a Hajdúkerületnek is.Kik voltak az alsótábla jelesei?

Az elnöki tiszt mindig a kormányzati álláspontot képviselő személynöké, azaz a királyi tábla elnökéé, voltaképpen az első számú bíróé volt. Az alsótáblai ellenzéket Kossuth vezette. Őt a „vezérmegye”, Pest megye gyűlése küldte az országgyűlésbe. Akárcsak követtársát, Szentkirályi Móricot. Ott volt Szemere és ott volt Széchenyi gróf is. Az utóbbi azért nem a felsőtáblán tevékenykedett, mert onnan nem vitázhatott volna Kossuthtal. Ezért megyei küldöttnek jelöltette magát. És ha Sopronban nem is választották meg, Mosonban sikerrel járt. Az alsótáblán a konzervatívoknak nem voltak kiemelkedő személyiségei.Hogyan működött e mai kifejezéssel kétkamarásnak mondható országgyűlés?

Az uralkodó meghívólevelet küldött az országgyűlésben képviseltetett testületeknek és a személyi jogon részt vevőknek. Abban már benne voltak a megvitatandó tárgykörök. A tárgyköröket a Bécsben működő – inkább a konzervatívokhoz, mint az ellenzékhez kötődő – magyar kancellária ajánlásai alapján határozták meg. A megyék ezek alapján látták el utasításokkal követeiket.

Milyen tárgyakat határozott meg az 1847-es meghívólevél?

Jószerével azokat sorolta föl, amelyek már régóta foglalkoztatták a közvéleményt, és amelyeknek zöme már a megelőző reformországgyűléseken is napirenden volt. Ilyen volt egyebeken kívül a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség ügye vagy a politikai intézményrendszernek a parlamenti alkotmányosság felé való közelítése. Ugyanezeket tartalmazta az országgyűlés érdemi munkáját hagyományosan megalapozó királyi leirat is. A hagyomány szerint erre a küldöttek válaszfeliratot küldenek Bécsbe. Ennek módja az volt, hogy ha az alsótáblán – esetleg éles viták után – megszületett a válasz, azt írásban átküldték a felsőtáblára. Ha a felsőtábla ezzel nem értett egyet, akkor az irat visszakerült az alsótáblára. Előfordult, hogy a felsőtábla hétszer küldött vissza egy törvényjavaslatot, csak így sikerült létrehozni a közös szöveget. Ha valamelyik választ a felsőtábla is elfogadta, akkor annak szabad útja volt az uralkodóhoz.Mennyire volt uralkodó az uralkodó?

A már említett ok miatt V. Ferdinánd helyett voltaképpen mindenben az államtanács intézte a birodalom ügyeit. Az államtanácsnak nem volt törvényben meghatározott összetétele. Az 1847-es országgyűlés idején tagja volt az uralkodó két öccse, a trónörökös Ferenc Károly és Lajos főherceg. Különösebb politikai érdeklődése egyiküknek sem volt. Az államtanács tagja volt Metternich herceg, „a császári ház minisztere”, akinek nemcsak a funkciója szerint kötelező külügyi területen, hanem a belpolitikában is óriási hatalma volt. Ebben rivalizált a szintén államtanácstag Kolowrat gróffal. Magyarországnak a királlyal és nem az államtanáccsal volt hivatalos kapcsolata, a valóságban azonban a király azt tette, amit az államtanács elhatározott.Hogyan válaszolt az országgyűlés az 1847-es leiratra?

Az alsótábla ezúttal is felsorolta az országnak az előző országgyűlés óta elszenvedett sérelmeit. Elsősorban az adminisztrátori rendszer okozta gondokat. Az adminisztrátorokat ugyanúgy a király nevezte ki, ahogyan a főispánokat is. De a főispánoknak volt valamelyes önállóságuk, a melléjük vagy helyettük kinevezett adminisztrátorok azonban – adminisztrátor a Jókai regényében, A kőszívű ember fiaiban híven megrajzolt Rideghváry Bence is – „százszázalékosan” az uralkodói akaratot képviselték és valósíttatták meg az addig bizonyos fokú függetlenségükre oly sokat adó megyékben. A megyék ellenszenve érthető volt. Bizonyos fokú autonómiájuk a rendi alkotmányosság olyan szilárd alapköve volt, amelynek védelmében a megyegyűlések olykor véres jelenetekbe torkolltak. Az alsótábla csekély szavazattöbbséggel elfogadott válaszjavaslatát, amelyben az a követelés is benne volt, hogy a király még az országgyűlés tartama alatt vonja vissza a megyékből az adminisztrátorokat, a felsőtábla nem fogadta el. Kossuth erre azt javasolta, hogy egyáltalán ne küldjenek válaszfeliratot, hogy egyenként terjesszék be az uralkodónak az ország sérelmeit. Ezután az alsótáblán csendesebb napok következtek. A régi és az új reformjavaslatokat, követeléseket az országgyűlési bizottságok igyekeznek – gyakran nagyon éles viták után – törvényjavaslattá formálni. Ezenközben az alsótábla mérsékeltebb tagjai – közöttük Széchenyi, Szentkirályi – megegyezésre törekedvén titkos tárgyalásokat folytatnak az udvarral. Ennek és a bizottsági munkákról a magyar kancellária révén kapott információknak köszönhetően az udvar 1848 januárjában az előzőnél szelídebb hangú, félszívvel „önkritikát gyakorló”, az adminisztrátori rendszerről ígéreteket – igaz, csak homályos ígéreteket – tartalmazó leiratot küld Pozsonyba. Az alsótábla kiélezett vita után egyetlen szavazatnyi többséggel elfogadja a leiratot. Kossuth veresége ez még akkor is, ha a leirat elfogadásának csak akkor lesz súlya, ha arra valamilyen – nem mindegy persze, hogy milyen – felirattal válaszol az országgyűlés. A válasz lényegileg az alsótáblán születhetne meg, hiszen az igazán érdemi viták ott zajlanak, a döntést pedig az addigra egyre több ellenzéki politikust felsorakoztató felsőtábla minden bizonnyal elfogadná. Hozzáteszem: a felsőtáblának ez a jobbára csak jóváhagyó szerepe a törvényjavaslatok útjára, sorsára is vonatkozott.

Ezekben a napokban Nyugat-Európában sorra törnek ki a forradalmak, tömegmozgalmak látszanak megrengetni az addigi világot. Mennyire hatottak mindazok a hazai eseményekre?

E mozgalmak híre természetesen Bécsbe, Pozsonyba, Pest-Budára is eljutott. Nem olyan gyorsan, mint manapság, de nem is annyira lassan, mint sokan gondolhatják. Pozsonyból Bécsbe hat óránál rövidebb volt a hajóút. Postakocsival Pozsony és Pest között sem kellett egy napnál tovább utazni. A lovas futárok ennél is gyorsabbak voltak. A távolabbi országokban történtek híre is eljutott persze Pozsonyba. Kossuth nem kis részben ezek hatására kezdett szorgalmazni március 3-án egy már nem részletekbe menő, hanem a legfontosabb kérdésekben általános érvényűen megfogalmazott feliratot. Abban a korábbi követelések, a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség, a sajtószabadság, a vallások egyenjogúsága, a népképviseleti országgyűlés mellett ott szerepelt két viszonylag új elem: a parlamentnek felelős magyar kormány és a birodalom többi részének adandó alkotmány követelése. Kossuth elképzeléseivel az alsótábla egyetértett. A felsőtábla nem nyilvánított véleményt. Pontosabban szólva: nem nyilváníthatott véleményt, mert a felsőtábla összehívására jogosult nádort március 4-én, az őt helyettesíthető országbírót pedig március 5-én Bécsbe rendelték. ĺgy az udvar megmenekedett attól, hogy az esetleges magyar feliratra válaszolnia kelljen.Az államtanács ettől függetlenül, nem hivatalosan tudhatott az alsótáblán történtekről...

Tudott is. És tudtak róla a bécsiek is. Ha másból nem, a liberális ellenzék egyik jeles alakjának, Pulszky Ferencnek a Bécsben terjesztett német nyelvű felirat-ismertetéseiből. És Kossuth eszméi megerősítették a császárvárosban amúgy is meglévő forradalmi hangulatot. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, és az udvar úgy látta, hogy Magyarországon is feszült a hangulat. Ennek lecsendesítésére a nádort visszaküldték Pozsonyba. István összehívta a felsőtáblát. Az elfogadta az alsótábla felirati javaslatát. Elhatározták, hogy másnap, 15-én a két tábla együttesen száztagú küldöttséget indít az uralkodóhoz a polgári átalakulás alapelveivel. Ez szokatlan dolog volt, addig többnyire a nádor közvetített a király és az országgyűlés között. Reggel újabb megbízatást kaptak a küldöttek: fogadtassák el a királlyal a parlamentnek felelős, Batthyány Lajos vezette magyar kormány létrehozását.Hogyan fogadta Bécs a delegációt?

A délelőtt induló és délután Bécsbe érkező hajót megérkezéskor meglehetősen sokan várták. Ünnepelték Kossuthékat. Az államtanácsból Metternich elmenekült, a küldöttek másnap Kolowrattal és a főhercegekkel tárgyaltak. Időközben megérkezett a pesti forradalom híre is. Ugyancsak hírek terjengtek arról, hogy Rákos mezején negyvenezer paraszt áll fegyverben. A nádor is – hogy engedményekre késztesse az udvart – a valóságosnál veszélyesebb helyzetképet rajzolt Magyarországról. A főkérdés most már a felelős kormány megalakításának lehetősége. Az államtanács ellenállt. Erre István nádor, maga is Habsburg-főherceg, március 17-én egyedül ment be az uralkodóhoz – ez nem volt szokásban, mert az államtanács tagjai jól tudták, hogy Ferdinánd bárkinek igazat ad, és ugyanabban a kérdésben másként határoz egy perc múlva, ha más beszél vele –, és rábeszélte a kompromisszumra. Az ötlet Széchenyié volt, útban Bécs felé, még a hajón fogant meg benne. Eszerint az uralkodó nem teszi meg ugyan Batthyányt miniszterelnöknek, de kinevezi a nádort teljhatalmú királyi képviselőnek. És István még aznap kinevezte Battyhányt.Miért éppen Battyhányt?

Ő volt az ellenzék vezére. És nagy tekintélyű arisztokrata.Ki választotta ki a minisztereket? És miért éppen őket?

Az előzmények, a leendő miniszterek korábbi évekbeli tevékenysége szinte tálcán kínálta a tárcák elosztását. Vita legföljebb abban volt, hogy Kossuth belügyminiszter vagy pénzügyminiszter legyen-e. Akadtak, akik féltek Kossuth belügyminiszteri hatalmától, így inkább a pénzügyeket bízták rá. A kormány összetételében egy meglepetés akadt: a hatalmas birtokokat uraló, konzervatív felfogású diplomata, Esterházy Pál herceg lett a király személye körüli miniszter, azaz a külügyek felelőse. Neki azonban nem voltak különösebb politikai ambíciói, így a valóságban államtitkárként inkább Pulszky Ferenc vezette a minisztériumot.Volt-e valamiféle összehangoltság a pesti és a pozsonyi események között?

Mindkét városban „a levegőben volt” a változás akarása. Az említett információáramlási sebességet figyelembe véve sok mindennek a híre eljutott a másik városba, a politikusok, az események mozgatói támogatást kértek elvbarátaiktól, és biztosították őket annak viszonzásáról. Az azonban véletlen volt, hogy szinte ugyanabban az órában kezdődött a pesti forradalom és indult Bécsbe az országgyűlési küldöttek hajója. Ennek köszönhetően mehetett végbe legitim módon a pesti forradalom. Hiszen a pesti követelések is az ellenzéki programot fogalmazták meg kiáltványba való tömörséggel. És ezeket a követeléseket a király végül is szentesítette. Ezek után pedig törvényesen már nem lehetett visszavonni a forradalom vívmányait.Mi történt Pozsonyban Batthyány kinevezése után?

Folytatták a törvények kodifikációs munkáit. Abba az addig vidéki magányában élő és most egy sebtiben megürített küldötthelyre megválasztott Deák Ferenc is belekapcsolódott. Komolyabb viták már csak két dologban voltak. A konzervatív erők megpróbálták késleltetni a jobbágyfelszabadító törvények életbeléptetését. Batthyány azonban a március 18-án elfogadott törvényjavaslatot elküldte a megyéknek, hogy kész tények elé állítsa őket és bécsi szövetségeseiket. A másik vitatott kérdés a hadügyi és a pénzügyi önállóság dolga volt. Batthyány kétszer is tárgyalt Ferenc Károllyal, egyik alkalommal Szemerével, Eötvössel, Deákkal az oldalán. Az udvar ellenezte az önállóságot, és ragaszkodott ahhoz, hogy Magyarország vállaljon részt a hatalmas államadósság törlesztéséből. Éles vita folyt a befolyó jövedelmek Magyarország és Bécs közötti elosztási arányáról is.A király április 11-én bezárta az országgyűlést. Ma már tudjuk, hogy az utolsó rendi országgyűlést. Hogyan summázhatnánk az öt hónap eredményeit?

A megalkotott harmincegy törvény java része már évek óta formálódott a politika berkeiben. Megvoltak az újnak számítók alapelvei is. Ezeket öntötték formába az alsó- és a felsőtáblán. A többségük keretjellegű volt, a konkrét kérdések zömét áttestálták a – tudták – hamarosan összehívandó népképviseleti országgyűlésre. A nyitva hagyott kérdések később esetenként zavarokat okoztak Magyarország és az uralkodó viszonyának szabályozásában. Másfelől azonban e keretjelleg szabadabb kezet adott az utódoknak a maguk törvényalkotási munkájához.