Pozsonyban a lakásárak csökkentek, a bérleti díjak nőnek

lakások
Pozsony |

A gyengülő kereslet miatt az elmúlt hónapokban tovább csökkent a régebbi pozsonyi lakások átlagára, a bérleti díjak ugyanakkor jelentősen megugrottak az egy évvel korábbiakhoz képest – derül ki az ingatlanpiaci elemzésekkel foglalkozó Bencont Investments legfrissebb felméréséből.

„A másodlagos piacon kínált, vagyis öregebb pozsonyi lakások négyzetméterenkénti átlagára az idei első negyedévben 3582 euró körül mozgott, ami az előző negyedévhez képest csaknem 5 százalékos csökkenésnek számít, az új építésű lakások négyzetméterenkénti átlag-  ára pedig már a harmadik egymást követő negyedévben 4930 euró körül stagnál” – mondta el lapunknak Rudolf Bruchánik, a Bencont Investments vezető elemzője. Szerinte a másodlagos piacra, az új építésű lakások piacához hasonlóan, a magasabb kamatlábak voltak a legnagyobb hatással, amelyek tovább gyengítették a keresletet. A lakások iránti csökkenő érdeklődéshez hozzájárult azonban a történelmi csúcsokat döntögető infláció is. Az eladásra kínált öregebb pozsonyi lakások átlagos mérete egyébként 63,5 négyzetméter, amiért átlagosan 223 ezer eurót kérnek.

Drágább bérlés

Míg a lakásárak már csökkentek, a bérleti díjak tovább nőnek. Pozsonyban a közüzemi díjakat is tartalmazó átlagos négyzetméterenkénti bérleti díj az első negyedévben nagyjából 15 euró volt, 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ami elsősorban az energiaárak növekedésével magyarázható. Egy pozsonyi lakás átlagos havi bérleti díja 2023 első negyedévében így 836 euró körül mozgott. Az egyes lakástípusok között azonban jelentős különbségek vannak. A teljesen felújított lakások átlagos bérleti díja 803 euró volt (57,46 m²-es átlagmérettel), a részben felújított lakások átlagos bérleti díja pedig 743 euró (55,9 m²). Ezzel szemben egy új építésű használt lakást az első negyedévben átlagosan 923 euróért (62,3 m²) lehetett bérelni.

„A másodlagos piacon kínált lakások az árcsökkenést követően kissé megfizethetőbbé váltak. A vevők egy része azonban abban bízik, hogy az árak tovább csökkennek, a vásárlást így későbbre halasztják. Az eladói oldalon meg kell különböztetni a lakáseladás indítékait. Ha az eladónak gyorsan szüksége van a lakáseladásból befolyó összegre, például, ha új ingatlanba költözik, akkor hajlandó engedni az árból. Akik azonban korábban befektetési céllal vásárolták a lakást, vagyis minél nagyobb hozamra szeretnének szert tenni, azok inkább kivárnak egy kedvezőbb időpontig” – figyelmeztet Bruchánik.

Mire számíthatunk?

A magas infláció, a növekvő kamatlábak és a csökkenő reálbérek miatt az idei évre az ingatlanok iránti kereslet gyengülése lesz a jellemző. „Rövid távon arra számítunk, hogy a régebbi ingatlanok ára még 3–5%-kal csökkenhet, az év második felére azonban stabilizálódhat az árszint. Ezt a véleményünket arra a feltételezésre alapozzuk, hogy az infláció növekedése a második fél évben már lelassulhat, miközben az átlag feletti bérnövekedés folytatódik. A lakások megfizethetősége – a tavalyi erőteljes romlás után – így 2023-ban már javulhat” – zárja Bruchánik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?