Pozsony: Ankarában fognak tárgyalni az EU és Törökország kapcsolatáról

Pozsony |

<p>Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Johannes Hahn bővítési biztos szeptember 9-én közösen Ankarába látogat, hogy az EU és Törökország kapcsolatainak jövőjéről tárgyaljon a törökországi államcsínykísérlet után - jelentette be Mogherini szombaton Pozsonyban az uniós külügyminiszterek informális találkozója után tartott záró sajtóértekezleten.</p>

Mogherini elmondta, hogy a 28 uniós tagország külügyminiszterei az Ömer Celik európai uniós ügyekben illetékes török miniszterrel folytatott tanácskozáson nyíltan megvitatták az aktuális problémákat. "Közösen megerősítettük arra vonatkozó szándékunkat, hogy minden korábbi megállapodást teljesíteni fogunk, ideértve a menekültügyi egyezményt is" - hangsúlyozta az uniós főképviselő. Egyben felszólította Törökországot arra, hogy "gondolkozzon el a halálbüntetés visszaállításának kérdésén, amely komoly aggodalmat kelt az Európai Unióban".

A török politikus ezzel összefüggésben a sajtóértekezleten elmondta: a halálbüntetés visszaállítása nem szerepel az ankarai parlament napirendjén.

Mogherini nem adott választ olyan újságírói kérdésekre, hogy Ankara mikorra várhatja az uniós vízummentességet.

Celik viszont leszögezte: Törökország elzárkózik bármilyen, a migrációs válság kezelését szolgáló új uniós mechanizmustól, amennyiben nem kapják meg az EU-tól a vízummentességet. Hozzáfűzte: a menekültek visszafogadásáról szóló EU-val kötött megállapodás teljes körű teljesítése sem lehetséges a vízumkényszer eltörlése nélkül.

A menekültügyi megállapodásban az EU egyebek mellett vállalta, hogy felgyorsítja a törökökre érvényes vízumkötelezettség megszüntetését célzó folyamatot, azonban Ankara eddig nem teljesítette az EU által előírt feltételek mindegyikét, így például nem módosította a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat. Ezzel összefüggésben Celik kijelentette: az EU ne várja Ankarától az utóbbi szabályozás megváltoztatását, de a jövőben az Európa Tanács keretében tanácskozhatnak Törökország újabb kötelezettségeiről a terrorellenes küzdelemben.

A török miniszter rámutatott: az uniónak új megoldásokra van szüksége a menekültügyi válság kezelésében. "Sajnos a jelenlegi mechanizmus nem kielégítő ahhoz, hogy megbirkózhassunk a válsággal. Az +egyet egyért+ séma nem elég, szükség van egy új mechanizmusra" - utalt Celik a menekültügyi megállapodásra, amelynek értelmében március 20-tól Ankara minden illegálisan Görögországba érkező, menekültstátuszra nem jogosult vagy azt nem is kérő migránst visszafogad, cserébe az EU minden visszaküldött szíriai állampolgár helyett törvényes úton befogad egy-egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a pozsonyi tanácskozáson közölte: Mevlüt Cavusoglu török kollégája a jövő héten Strasbourgba utazik, hogy az Európa Tanács lehetséges szerepéről tárgyaljon a július 15-i meghiúsult török puccskísérlet nyomán induló eljárások előkészítésében.

A kelet-ukrajnai konfliktusról szólva Mogherini leszögezte, hogy a Donyec-medencében szeptember 1-jén életbe lépett fegyvernyugvás a válság hosszú távú megoldásának alapja lehet. Hozzáfűzte, hogy az EU továbbra is kitart a minszki megállapodások maradéktalan betartásának követelése mellett.

A főképviselő elmondta, hogy a pozsonyi találkozón nem érintették az Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések fokozatos megszüntetésének ügyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?