<p>Szlovákiában az egyes régiók viszonylatában nagyon egyenlőtlenül oszlanak meg az adóbevételek, Pozsonyban szedik be az állam adóbevételeinek háromnegyedét - közölte a SITA szlovák hírügynökség a szlovák pénzügyi felügyelet adataira hivatkozva pénteken.</p>
Pozsony adja az adóbevételek háromnegyedét
Pozsony |
A 2012-es évben Szlovákia bruttó adóbevételének 74,2 százalékát a pozsonyi adóhivatal, illetve a különleges adóalanyok adózását felügyelő, szintén a fővárosban székelő adóhivatal szedte be. Az adóbevételek az egyes régiók összehasonlításában jelentős eltéréseket mutatnak - állapítja meg a pénzügyi felügyelet múlt évre vonatkozó jelentése. Ezt az is bizonyítja, hogy a beszedett adómennyiség tekintetében országosan, Pozsony után a második helyet a megyeközpontnak megfelelő státussal rendelkező Trencsén szerezte meg, ahonnan az összes beszedett adó 8,4 százaléka származott. A második legnagyobb kerület (a megye szlovákiai megfelelője) központjának számító Besztercebányáról pedig mindössze az országosan beszedett adómennyiség 6,94 százaléka származott. Bár a pénzügyi felügyelet szerint az adóbevételek egyenlőtlen elosztása annak tudható be, hogy országos összehasonlításban messzemenően Pozsonyban van a legtöbb cégközpont, és itt székel a legtöbb nagyvállalat is, az adóbevételek megoszlásának ilyen egyenetlen mértéke ezen is túlmutat, hiszen a fővárosban az ország csaknem öt és fél millió lakosának csupán mintegy tizenkettede él. Szlovákiában tavaly az adófelügyelet 11,95 milliárd eurót szedett be különböző adók formájában, ebből 6,41 milliárd eurót tett ki az áfa-visszatérítések összege és így a nettó adóbevétel 5,53 milliárd eurót tett ki, 5,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.