Politológusok: a Smer a saját emberét akarja a főügyészség élére ültetni

Pozsony |

<p>Politológusok gyanúsnak tartják a Smer igyekezetét: a kormánypárt gyorsított eljárásban akarja megtárgyalni az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását.&nbsp;</p>

 

„Azt gyanítom, hogy a saját jelöltjét akarja a főügyészség élére juttatni” – mondta Ján Baránek politológus. A szakértő furcsállja, hogy a miniszterelnök pár napja még arról beszélt, hogy a Smer módosító javaslatát rendes törvénykezési eljárás keretében fogják megtárgyalni, a kormány pedig a mai ülésén gyorsított eljárásról döntött. „Ez azért is gyanús, mert az elmúlt pár napban nem történt semmi, ami ezt indokolná, vagy ha igen, nem tudunk róla” – tette hozzá. Michal Horský politológus szerint, ha a főügyészség helyzete már két éve nincs megoldva, akkor a megoldási javaslatnak alapos szakmai egyeztetésen kellene átmenni. „A kormány viszont tudja, hogy egy ilyen vita során nehezen tudna jópontokat gyűjteni. Ezért igyekszik felgyorsítani a folyamatot” – tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?