<p>Szlovákia pénzügyminiszterét továbbra is Ján Počiateknek hívják. Robert Fico miniszterelnök ma este rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, nem fogadja el a miniszter pénteken benyújtott lemondását. „Butaságnak tartottam, amit a miniszter tett, ezt már múlt szerdán is elmondtam. Ma is butaságnak tartom” – mondta a kormányfő. A miniszterelnök szerint nem bizonyosodott be, hogy információ szivárgott volna ki a középárfolyamról, így nincs miért leváltani Počiateket.</p>
Počiatek továbbra is miniszter marad
Szlovákia pénzügyminiszterét továbbra is Ján Počiateknek hívják. Robert Fico miniszterelnök ma este rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, nem fogadja el a miniszter pénteken benyújtott lemondását. „Butaságnak tartottam, amit a miniszter tett, ezt már múlt szerdán is elmondtam. Ma is butaságnak tartom” – mondta a kormányfő. A miniszterelnök szerint nem bizonyosodott be, hogy információ szivárgott volna ki a középárfolyamról, így nincs miért leváltani Počiateket.
Ján Počiatek pénzügyminiszter a már leváltott Karol Biermann reptérigazgatóval együtt a korona új középárfolyamának kihirdetése előtt Monacóban járt, és megfordult a J&T befektetői csoport tulajdonában lévő jachton.
Mindketten a Forma-1 Monacói Nagydíjára érkeztek, ekkor kaptak meghívást a jachtra, melyen ott volt többek közt Ivan Jakabovič, a J&T egyik tulajdonosa is. A Forma-1-es autóverseny május 25-26-án volt, néhány nappal azelőtt, hogy a kormány és az Európai Központi Bank 30,126 koronában állapította meg a szlovák korona euróhoz viszonyított középárfolyamát. Ivan Mikloš korábbi pénzügyminiszter (SDKÚ) szerint egyes befektetői csoportok a kiszivárgott információk alapján sok száz millió koronát kerestek néhány órán belül. Május 28-án ugyanis néhány óra alatt mintegy 500 millió euró értékben vásároltak koronát, mely egy nap alatt mintegy 80 fillért erősödött. Szerinte J&T Bank azok között a „szerencsés kezű“ befektetők közt volt, melyek sok millió koronát kerestek pillanatok alatt. Mikloš információi szerint jól forgatta a pénzét az Istrokapital is. Robert Fico Biermann leváltásáról csak annyit mondott, hogy nem szereti a pénzügyi befektető csoportokat. „Annyira szeretem őket, mint kecske a kést“ - magyarázta döntését Robert Fico. Mikloš szerint viszont ez az eset is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi kormányra nagy befolyásuk van a „tőzsdecápáknak“. A pénzügyminiszter tegnap elismerte, hogy hibázott. „Tudomásul veszem a sárga lapot, nem vettem kellően figyelembe a politikai szempontokat. Valószínűleg a tapasztalatlanságom miatt történt mindez“ - jelentette ki tegnap Počiatek. Cáfolta, hogy Jakabovič bármilyen információt kapott volna tőle a korona/euró árfolyamra vonatkozóan. „A Forma-1 miatt mentem Monacóba, ez csak egy udvariassági látogatás volt a jachton“ - jelentette ki a miniszter. Arra a kérdésre azonban már nem válaszolt, hogy ki nyerte a futamot. „A Forma-1 légköre érdekelt“ - magyarázta Počiatek.
Szerinte különben sem lehet információszivárgásról beszélni, mivel az új középárfolyamban csak röviddel, percekkel a nyilvánosságra hozatal előtt állapodtak meg a felek. „Gyakorlatilag nem volt mit kiszivárogtatni“ - állítja Počiatek. Ennek ellentmond, hogy az esetleges információszivárgást a Szlovák Nemzeti Bank is elkezdte vizsgálni, vagyis nem tartja kizártnak, hogy valakik korábban megtudták, hogy mekkora lesz az új középárfolyam. A parlament is foglalkozni akar az üggyel, jelentést kér a kormánytól, hogy nem történt-e visszaélés, törvénysértés.
Ján Počiatek pénteken felajánlotta lemondását a „tőzsdecápákkal“ tartott találkozója miatt, ám - mint mondta - alaptalannak tartja a vádakat, hogy köze lenne a korona középárfolyamának kiszivárogtatásához. A miniszterelnök még nem döntötte el, elfogadja-e a lemondást. Mint mondta, az EU végleges döntése után, hogy Szlovákia 2009-től bevezetheti az eurót, „Ján Počiateket a tenyerünkön kellene hordoznunk“. A miniszterelnök szerint az ellenzék féltékeny. Újra elutasította Ivan Mikloš SDKÚképviselő vádjait, melyek szerint a kiszivárogtatás nyomán a pénzügyi cápák busás nyereségre tettek szert.
Az SDKÚ és a KDH bizalmatlansági indítványt nyújtott be a parlamentbe Počiatek ellen, szinte egy időben a miniszter bejelentésével. A házelnöknek hét napon belül össze kellene hívnia a rendkívüli ülést, Mikuláš Dzurinda és Pavol Hrušovský pártelnök szerint a következő lépéseik Fico döntésétől függnek. Az SDKÚ elnöke emlékeztette utódját: kormányra kerülésekor azt ígérte, három percen belül meneszti a hibázó kormánytagokat. „Mi adtunk neki három napot, s mivel nem cselekszik, úgy döntöttünk, a parlamentnek adunk lehetőséget“ -mondta Dzurinda. Az MKP is támogatja a kezdeményezést; Csáky Pál elnök szerint elfogadhatatlan, ami történt. „A miniszter ilyen érzékeny helyzetben ilyen érzékeny helyen nem maradhat“ - véli Csáky. Közben a pozsonyi repülőtér részvényesei leváltották az igazgatótanács elnökét, aki szintén ott volt a „cápák“ jachtján Monacóban. Karol Biermann helyébe a felügyelőbizottság eddigi elnöke, Zdeněk Schraml került. Biermann nem cáfolja, hogy Monacóban volt, de azt mindössze húszperces udvariassági látogatásnak tekinti. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.