Pintér Sándor: a szlovák rendőrök jelenléte az összefogás mintapéldája

Budapest |

<div>A szlovák rendőrök jelenléte Magyarországon az összefogás mintapéldája - mondta a belügyminiszter kedden a Készenléti Rendőrségen.</div><div>&nbsp;</div>

Pintér Sándor a Budapestre érkezett ötven szlovák rendőrnek - akiket Szlovákia a szerb határon szolgálatot teljesítő magyar kollégáik megsegítésére küldött - azt mondta: jelenlétük azt jelenti, hogy a visegrádi országok közös választ adnak egy közös kihívásra.  "Magyarország döntött, az európai uniós jogszabályoknak érvényt szerez, a schengeni irányelveket és azok előírásait betartja" - fogalmazott Pintér Sándor. Hozzátette: ebben egyetértettek a visegrádi országok vezetői, és a zöldhatárok védelmére ideiglenesen közös rendőri egységet hoznak létre. A szlovák rendőrök ennek a döntésnek az első csoportját jelentik.   A miniszter rámutatott: illegális migránsok és menekültek sokasága tart az Európai Unióba, több mint 390 ezer ember lépte át Magyarország zöldhatárait illegálisan az idén. Hozzátette: Magyarország döntésének megfelelően megvédik a zöldhatárokat, csak a kijelölt határátkelőhelyeken, a jogilag meghatározott feltételek esetén engedik meg a belépést.    Pintér Sándor a szlovák rendőröknek azt mondta: a feladatok végrehajtása során védik saját hazájukat, Szlovákiát, védik Magyarországot és az Európai Uniót is. Úgy fogalmazott, az országok vezetői példát mutattak összefogásból, és arra kérte a rendőröket, hogy mutassák meg ezt az összefogást a feladatok gyakorlati végrehajtása során is.    A magyar rendőrparancsnokokat pedig arra kérte, hogy fogadják vendégként a szlovák rendőröket, de felkészült rendőrként tekintsenek rájuk a mindennapi munkában.   A miniszter a köszöntő után karszalagokat adott át a szlovák rendőröknek, ezeket kifejezetten erre a célra terveztették. A karszalag közepén a "V4" felirat látható egy kék körben, amelyben csillagok utalnak az Európai Unió zászlajára, ezt pedig a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - nemzeti zászlói veszik körül.  Kovács Zoltán kormányszóvivő az ünnepséget követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az ötven szlovákiai rendőr köszöntésével egy olyan, a visegrádi négyek által elindított önálló kezdeményezés és együttműködés vette kezdetét, amely mindenképp példaértékű az európai határok védelmét illetően. Úgy vélte, ez példája annak, hogy egy közösen felismert problémával, közösen elszenvedett eseménysorral kapcsolatban miként lehet együttműködést kialakítani, és hogy regionálisan is fel lehet lépni az illegális migráció ellen.   Ismertette: a jövő héten Csehországgal is aláírja Magyarország azt az egyezményt, amelynek alapján hasonló létszámban onnan is várnak rendőröket, és előkészítés alatt áll Lengyelországgal is egy hasonló típusú megegyezés.    Szólt arról is, hogy a kormány a keddi kormányülésen is áttekintette a helyzetet, és megismételte: a déli határzár jól működik, teljesíti azt a feladatát, amit a kormány szánt neki, megakadályozza az illegális határátlépést Magyarországra. Azzal a néhány emberrel szemben, aki átlép a határzáron, az új és szigorúbb törvények szellemében járnak el - mondta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?