Petárdázni csak szilveszterkor és újévkor lehet

petárda
Pozsony |

Az újév megünneplésére korlátozzák az F2-es és F3-as kategóriájú, szórakoztató pirotechnikai eszközök használatát. A robbanószerekről szóló törvény módosítását, melyet a Most-Híd képviselői terjesztettek be, pénteken Andrej Kiska államfő is aláírta. A jogszabály megtiltja a szórakoztató pirotechnikai eszközök önkiszolgáló jellegű árusítását is.

A parlament június 25-én 93 szavazattal fogadta el a módosítást. A Most-Híd képviselői szerint a jelenlegi szabályozás nem nyújt kellő védelmet. Főleg az év vége felé az emberek aránytalanul sok pirotechnikai eszközt használnak, ezen kívül pedig bármikor használhatják azokat év közben is. Jelenleg ugyan a törvény lehetővé teszi a községeknek, hogy korlátozzák vagy teljesen betiltsák a petárdázást, ez azonban azt jelenti, hogy a jelenlegi szabályozás a gyakorlatban nem egységes.

Kapcsolódó cikkünk

A jogszabály-módosítás értelmében a pirotechnikai eszközöket csak egy meghatározott időszakban lehet majd árusítani, és tilos lesz az önkiszolgáló jellegű értékesítés. Ez azt jelenti, hogy ha valaki ilyen eszközt akar vásárolni, azonnal ki kell fizetnie azt, ahogy a képesített eladótól kézhez kapja.
  

Peter Antal (Most-Híd), a törvény beterjesztője azzal magyarázta az újítást, hogy a vásárlók az üzletekben meggondolhatják magukat, és mielőtt a kasszákhoz érnek, bárhová letehetik a petárdát, olyan helyekre is, ahová az nem tartozik. Ilyen módon a pirotechnikai eszköz gyerekek kezébe is kerülhet, a törvénymódosítással éppen ezt akarják megelőzni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?