Régió

Két gyerek ujjait letépte a petárda

Szilveszter éjszakáján összesen 933 helyszínre riasztották a mentősöket az egész országban.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. január 1. 15:56

mentő
(Ján Krošlák felvétele)

Alena Krčová, a központi mentőszolgálat alkalmazottja elmondta, a legtöbb riasztás Eperjes megyében volt (167), a legkevesebb Nagyszombat megyében (85). A legtöbbször elesés miatt keletkezett sérüléseket kellett ellátniuk.

„50-en sérültek meg az egész országban petárdázás közben, legtöbbször a kezükön, de szemsérülés és halláskárosodás is történt.  A sérültek között sajnos nyolc gyerek is van, közülük kettő súlyos sérülést szenvedett, roncsolódtak az ujjaik. Mindkettejüknek felrobbant a petárda a kezében” –  mondta Krčová. 

45 embert alkoholmérgezés miatt kellett kezelni, közülük 17 fiatalkorú, a legfiatalabb csak 13 éves. (SITA)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
iskolai zaklatás k

A gyerekek közel felét zaklatják – mindenhol megelőző intézkedésekre van szükség

Betört a házakba, autókat lopott – a nyomok egy tetteshez vezettek

Betört a házakba, autókat lopott – a nyomok egy tetteshez vezettek

FriderikuszPodcast

Eva Rezešová: Ötkor kivettek a zárkából és elvittek a csurmába (VIDEÓ)

Novak Djokovic
Frissítve

Djokovic nem indulhat az Australian Openen

koronavírus

Koronavírus – Háromezer felett az egy nap alatt regisztrált betegek száma, 48-an elhunytak

kötelező oltás

Ausztriából költöznek Sopronba a kötelező oltás miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.