Totális kudarccal zárult az alkotmánybíró-választás: a Smer üres szavazólapokat adott le, Kotlebáék pedig tartózkodtak.
Alkotmánybíró-választás: egy jelöltet sem választott meg a parlament
18:36
Az ismételt szavazáson sem választotta meg a parlament az alkotmánybíró-jelölteket. Ezt a 40. parlamenti ülés végén jelentették be a képviselők
A szavazáson 143 képviselő volt jelen, öten nem adták le a szavazólapot. A 138 leadott szavazólap közül 49 érvénytelen és 89 érvényes volt. Mivel senkit sem választottak meg, új szavazásra kerül sor.
A szavazás nyilvános volt, a Smer-SD ezt elutasította, és ragaszkodott a titkos szavazáshoz. A párt több képviselője ezúttal is üres lapot adott le, csakúgy, mint az első körben.
A képviselőknek 18 jelöltet kellett volna megválasztaniuk, akik közül Andrej Kiska államfőnek kellett volna kineveznie a kilenc új alkotmánybírót. Utóbbiak ültek volna azok helyére, akiknek február 16-án jár le a mandátumuk.
18:12
Hivatalos: Az ismételt szavazáson sem választotta meg a parlament az alkotmánybíró-jelölteket. Ezt koalíciós és ellenzéki források is megerősítették a TASR hírügynökségnek.
17:53
A Denník N szerint sem sikerült senkit megválasztani. Kotlebáék tartózkodtak, a smeresek pedig üres szavazólapokat adtak le.
17:50
Robert Fico távozás közben megísmételte, hogy az újságírók több kárt okoztak, mint száz tornádó Kubában.
Az aktuality.sk szerint ismét nem választottak meg senkit.
17:45
Több smeres képviselő is megerősítette, hogy üres szavazólapot adtak le, mert nem értenek egyet a nyilvános szavazással.
17:37
Befejeződött a szavazás, megkezdik az összeszámlálást.
17:36
Eva Antošová (SNS) azt állítja, hogy úgy szavazott, hogy meglegyen a hat bírójelölt. "Hogy mit csinálnak a Smer képviselői, azt ne tőlem kérdezzék" - mondta.
17:20
Boris Kollár szerint a koalíciós politikusok ismét szabotálják a szavazást.
17:15
Bugár Béla a szavazás előtt azt nyilatkozta, hogy a koalíció megegyezett hat jelöltről, hogy a köztársasági elnök kiválaszthasson három alkotmánybírót. Bugár azonban nem tudja, hogy viselkedik majd a Smer, melynek képviselői feltehetően üres szavazólapokat adnak majd le.
17:11
A Smer „megmutatja“, hogy ellenzi a nyilvános szavazást – mondta közvetlenül a voksolás előtt Marián Kéry.
17:08
Az alktománybíró-jelöltek választása nyilvános lesz.
17:05
Andrej Hrnčiar a Híd gyűléséről kijövet azt mondta, hogy a párton belül megegyezés született, de a koalíción belül nem.
17:00
A koalíciós tanács állítólag még háromnegyed ötkor is ülésezett. "Akkor sem lesz vége a világnak, ha előrehozott választások lesznek" - mondta a smeres Jarjabek.
16:30
A jelöltekről a kormánykoalíció és az ellenzék is egyeztetett, ugyanakkor a koalíciós képviselők még fél ötkor sem tudtak végleges megegyezésről tudósítani.
"Érvényes, hogy a helyzet így is és úgy is alakulhat" - mondta Andrej Hrnčiar.
Mint ismeretes, ma délelőtt 11-kor kellett volna kezdeni a szavazást, de ezt a koalíció áttette 17:00-ra. OTT EZ TÖRTÉNT:
Ezt egy korábbi, sikertelen szavazás előzte meg kedden, mely során a képviselők nyílt szavazással szavaztak. A Smer-SD ezt végig ellenezte, ezért a párt tagjai üres szavazólapot adtak le. A nyílt szavazást még a jelöltekre való szavazás előtt fogadták el. A fő szorgalmazója a Most-Híd volt, és az SNS tagjai is jelezték, hogy nincs ellenükre.
(TASR, aktuality, dennikn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.