Peter Pellegrini (Hlas) házelnök hétfőn hirdeti ki a parlamenti alkotmánybíró-választást – jelentette ki pénteki, kassai látogatása során, miután tárgyalt Ivan Fiačannal, az Alkotmánybíróság elnökével.
Pellegrini hétfőn hirdeti ki az alkotmánybíró-választást
Az Alkotmánybíróságon jelenleg egy poszt betöltetlen a 13-ból, mivel tavaly szeptemberben Jana Laššáková lemondott.
„A kihirdetés már elő van készítve, csak alá kell írni, ezt még ma megteszem, és január 15-i hatállyal kihirdetem, hogy az Alkotmánybíróság minél hamarabb teljes létszámban működhessen” – jelentette ki Pellegrini. Az már a parlamenten múlik, hogy mikorra lesznek megválasztva a jelöltek, ugyanis az első két próbálkozásnál alkotmányos többségre, tehát 90 szavazatra van szükség. A harmadik körben már elég lesz az egyszerű többség. Az alkotmány szerint a parlament kétszer annyi jelöltet választ, mint amennyit az államfő végül kinevez.
Pellegrini azt mondta, a munkaköri elfoglaltságai és a parlamenti történések miatt nem hirdette ki hamarabb a választást. „Szó sem volt időhúzásról vagy taktikázásról a részemről, hanem találkozni akartam előtte az Alkotmánybíróság elnökével, mert itt nemcsak a bírók megválasztásáról van szó, hanem a bíróság működésének hatékonyabbá tételéről” – mondta.
Szerinte Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszterrel és az Alkotmánybíróság elnökével is egyeztetni kell, hogy az Alkotmánybíróságot ne árasszák el a beadványok, és hatékonyabb legyen a döntéshozatal. Fiačannal az alkotmánybírók számának emeléséről is tárgyalt, és Pellegrini szerint egyes ügyekben a kassai testület helyett előbb a kerületi bíróságok vagy a Legfelsőbb Bíróság dönthetne.
Fiačan örömmel vette az alkotmánybíró-választás kihirdetését. „Csak azt kértem a házelnökről, hogy a parlament szakmai kérdésekre összpontosítson és morális szempontból megfelelő jelölteket válasszon, mert az Alkotmánybíróság működése ezt megköveteli” – mondta újságíróknak Fiačan.
Az alkotmánybírók számának lehetséges emelése kapcsán azt mondta, nem ez a megoldás a leterheltség csökkentésére, illetve a hatékonyság növelésére. „Hatékonyabbnak tűnik a jobb törvényalkotás és a jogalkalmazás, hogy az Alkotmánybíróság idézőjelesen mondva ne váljon egyszerű panaszirodává, amelyhez mindenféle panasszal és fellebbezéssel fordulnak, hanem valóban az alkotmányosság felett őrködhessen” – szögezte le.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.