Pénzbüntetést szabhatnak ki Gubíkra

Pozsony |

<p>A lévai járási rendőrség Gubik Lászlónak postázott levelében nincs ugyan megszabva semmiféle határidő, hogy mikor kellene leadni a személyi okmányokat, de a levélből kiderül: ha a fiatal politikus nem tesz eleget ennek a kötelességének, 33 eurós pénzbüntetést szabhatnak ki rá.</p>

A szlovák rendőrség hivatalos felszólításáról kedden az MTI megkeresésére maga Gubík László nyilatkozott, miután nyilvánoságra került, hogy magyar állampolgárságának ismeretében és az igazolványokról szóló szlovák törvény értelmében behívták a lévai rendőrségre.
Gubík László - aki az első olyan szlovákiai magyar, aki nyilvánosságra hozta, hogy magyar állampolgársággal is rendelkezik -az MTI pozsonyi tudósítójának elmondta: abban a levélben, amelyet a lévai járási rendőrségtől kapott, az áll, hogy "az igazolványokról szóló törvény értelmében" le kell adnia a rendőrségen a személyi okmányait.
A fiatal politikus, akit november végén a Via Nova ICS, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ifjúsági szervezete elnökévé választottak, azt is elmondta: a levélben nincs megszabva semmiféle határidő, meddig kell leadni személyi igazolványát. Azt azonban jelezték,  hogy 33 eurós pénzbüntetést szabhatnak ki rá, ha nem tesz eleget ezen kötelességének. A jelenleg egyetemi tanulmányait folytató fiatalember elmondta: a levelet először megtárgyalja jogászokkal, majd válaszol a hatóságoknak, s kérni fogja a dolgok tisztázását.
"Következetes akarok maradni önmagamhoz, ezért nem fogok eleget tenni a felszólításnak, hogy adjam le szlovák személyi igazolványom. Olyan hivatalos értesítést, hogy nem vagyok már szlovák állampolgár, eddig még nem kaptam. Én magam önszántamból szlovák állampolgárságomról nem akarok lemondani, és nem is mondtam le. Tehát továbbra is szlovák állampolgárnak érzem magam, s úgy vélem, jogom van használni személyi okmányaimat" - mondta el az MTI tudósítójának Gubík László.
Mint megjegyezte: úgy tudja, hogy Dolník Erzsébet, aki - ugyanúgy, mint ő - nyíltan vállalta, hogy felvette a magyar állampolgárságot, szintén levelet kapott a rendőrségtől.
Gubík László júliusban Soltvadkertben vette fel a magyar állampolgárságot, majd döntésének következményeit vállalva mindezt nyilvánosságra is hozta. Rámutatott: a szlovák alkotmány alaprendelkezéseiben leszögezi, hogy akaratán kívül senki nem fosztható meg állampolgárságától, így véleménye szerint a szlovák állampolgársági törvény legutóbbi módosítása alkotmányellenes.
"Joghallgatóként és törvénytisztelő állampolgárként nem fogok rejtőzködni a hatóságok elől, ugyanis semmi olyat nem tettem, amivel sérteném Szlovákia érdekeit, épp ellenkezőleg, továbbra is szülőföldemen szeretnék élni és boldogulni, ezért nem kívánok megválni szlovák állampolgárságomtól" - írta akkori levelében.
Szlovákiában a hatályos törvények szerint elveszti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki egy másik országhoz kapcsolódó tartós életvitel, illetve más szoros kötődés nélkül felveszi annak állampolgárságát.
A közelmúltban két másik felvidéki magyar is hasonló hatósági intézkedésekkel kényszerült szembenézni: november 18-án Boldoghy Olivér révkomáromi színész-vállalkozótól vonta meg állampolgárságát a szlovák belügyminisztérium, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Múlt pénteken pedig a 99 éves rimaszombati Tamás Aladárné ügye vált ismertté, aki értesítést kapott a szlovák hatóságoktól, hogy a 2011-ben letett magyar állampolgársági esküje miatt neki is le kell adnia szlovák személyi okmányait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?