Pozsony. A jövő évi állami költségvetés hiánya, a nyugdíjreformra fordítandó kiadásokat nem számítva, a bruttó hazai össztermék (GDP) 3,2 százaléka helyett 3,4 százalékra nőhet – erről állapodtak meg tegnap a koalíciós pártok képviselői.
Pénz kellene az oktatásra
Pozsony. A jövő évi állami költségvetés hiánya, a nyugdíjreformra fordítandó kiadásokat nem számítva, a bruttó hazai össztermék (GDP) 3,2 százaléka helyett 3,4 százalékra nőhet – erről állapodtak meg tegnap a koalíciós pártok képviselői. A nagyobb hiány a kormánypártok által szorgalmazott pótlólagos kiadásoknak köszönhető – közölte Ivan Mikloš pénzügyminiszter. A KDH nem ért egyet a 2005-ös költségvetés keretszámaival, ezért azt a jelenlegi formájában nem támogatja – mondta Paol Hrušovský, a kereszténydemokraták elnöke. A KDH 3,5 százalékra növelné a büdzsé hiányát, mivel jövőre jóval többet szeretne fordítani az oktatásra, a közművelődésre, a biztonságra és a családra. Martin Fronc oktatási miniszter szeretné elérni, ha a tervezetthez képest 2,7 milliárd koronával növelnék tárcája pénzügyi keretét, s ebből 2 milliárdot a pedagógusok béremelésére fordítanának. Emellett a felsőfokú oktatásra szánt összeg részesedését a büdzséből évente 0,1 százalékkal emelni kellene, ami 700-800 millió korona többletforrást jelentene. „Megegyeztünk, hogy a hiány nem haladhatja meg a GDP 3,4 százalékát. Mivel az eredeti javaslat 3,2%-kal számolt, keletkezett mintegy 10 milliárdos tartalék, melyből lehet támogatni azokat a prioritásokat, melyekkel az eredeti javaslat nem számolt. Az MKP prioritásai közé tartozik a földművelési, építésügyi és környezetvédelmi tárca igényeinek a kielégítése, s szeretnénk elérni, hogy a gazdáknak járó közvetlen kifizetések legalább az idei szinten maradjanak” – közölte az Új Szóval Farkas Pál, az MKP szakértője, a költségvetési bizottság elnöke. Szerinte a megállapodás értelmében a kormány ma jóváhagyja a sarokszámokat. Farkas furcsállja a KDH ellenkezését, mivel a tárgyaláson konszenzus született a kérdésben. (s, t, sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.