Pengeváltás Bugár és Menyhárt között

Pozsony |

<p>Hosszabb &bdquo;fegyverszünet&ldquo; után ismét egyre élesebbé válik a Híd és az MKP közti kommunikáció. Bugár Béla, a Híd elnöke a TA3 vasárnapi vitaműsorában azt állította, hogy az MKP azt szabta a két párt esetleges együttműködése feltételéül, hogy Bugáréknak tisztán etnikai párttá kell válniuk.&nbsp;Az MKP cáfol, Menyhárt József, a párt elnöke kettős beszéddel vádolja Híd vezetőjét.&nbsp;</p>

A két párt a megyei választások kapcsán tárgyalt az együttműködésről tavasszal, ám két egyeztetés után végül egyezség nélkül álltak fel az asztaltól a politikusok. „Mi azt mondtuk nekik, hogy az az ellenszenvet, mely náluk tapasztalható, úgy lehet felszámolni, hogy elkezdjük az együttműködést a megyei választásokon, majd a helyhatósági választásokon, esetleg az EP-választáson“ – mondta Bugár a TA3 hírtelevízióban. Hozzátette, ha az MKP három választáson is megmutatta volna, hogy az együttműködés működik, és felszámolják a feszültséget, a két párt a parlamenti választásokon is együttműködhetett volna. „Az MKP ezt elutasította“ – mondta Bugár, aki szerint Menyhárték olyan feltételt is szabtak volna, hogy a Híd váljon kizárólag etnikai párttá. „Semmi esetre sem tennénk ilyet. Azt gondoljuk, van helye itt egy polgári pártnak. Természetesen nehéz dolgunk van, mert ezt a szlovák és a magyar választóknak is el kell magyaráznunk. De működik a dolog“ – mondta Bugár. 

A Híd elnökének kijelentéseit cáfolta és élesen bírálta Menyhárt József, az MKP elnöke. Elmondása szerint a tavaszi egyeztetések kizárólag a megyei választásokról szóltak országos és regionális szinten is – utóbbi szinten szerinte azért nem sikerült megegyezni, mert a „kormánypozíció felsőbbrendűségével tárgyaló“ Hídnak nem voltak megfelelő jelöltjei. „Az MKP nem szabta az együttműködés feltételéül, hogy a Híd kizárólag a szlovákiai magyarok érdekképviseletét lássa el, ez több szempontból is értelmetlen lenne, és végső soron saját pozícióját gyengítené, ami nyilvánvalóan ostobaság“ – közölte Menyhárt, aki szerint a Híd politikusai kettős kommunikációt folytatnak a szlovák és a magyar sajtóban. „A kettős beszéd pedig nem lehet az együttműködés alapja“ – mondja az MKP elnöke, aki azzal vádolja Bugárt, hogy pártja már most ki akarja zárni az együttműködést az MKP-val. „Ennyi évvel a választások előtt kizárni az együttműködést nemcsak furcsa, de a szlovákiai magyar nemzeti közösség szempontjából egyenesen végzetes lehet“ – véli. Az MKP elmondása szerint további párbeszédet szorgalmaz a Híddal, és a megfelelő időben a helyhatósági, az európai parlamenti és a parlamenti választások előtt is tárgyalni akarnak Bugárékkal. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?