Pellegrininek sem tetszik az oltás kötelezővé tétele

pellegrini

Peter Pellegrini volt kormányfő körül csoportosuló független képviselők is ellenzik a COVID-19 betegség elleni oltás kötelezővé tételét, valamint azt is, hogy az oltatlanoknak hozzá kelljen járulniuk a kezelésük költségeihez.

Pellegrini és Richard Raši volt egészségügy-miniszter a keddi sajtótájékoztatójukon leszögezték: ez teljesen más helyzet, mint amikor a múltban kötelezővé tették a tetanusz vagy az influenza elleni védőoltást, utóbbit bizonyos korosztályok számára. Pellegrini hangsúlyozta: soha nem kérdőjelezték meg a COVID-19 elleni vakcina hatékonyságát.

Raši Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes szavaira reagált, aki kedden kijelentette: ellenzéki politikusok korábban kötelezővé tettek bizonyos oltásokat a lakosság egyes csoportjai számára. Raši szerint ez az összehasonlítás azért nem állja meg a helyét, mert a szóban forgó vakcinákat akkor már évek óta tesztelték, és ismerték az esetleges mellékhatásaikat. Felhívta a figyelmet, hogy jelen esetben feltételesen regisztrált oltóanyagokról van szó, és az is kérdés, vajon hatékonyak lesznek-e az új variánssal, az ún. omikronnal szemben.

A kormány egyelőre nem szándékozik bevezetni a kötelező oltást, azt szeretnék, ha az emberek önként oltatnák be magukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?