Pellegrini rendszeresen megszervezné a három legfőbb alkotmányos tisztségviselő találkozóját

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini államfő üdvözölné, ha a három legfőbb közjogi méltóság, illetve a kormánypártok vezetői rendszeresen találkoznának, hogy közösen dolgozzanak az országot érintő problémák megoldásán. Rajtuk kívül az ellenzéki pártok vezetőit is szívesen látná, célja, hogy idővel mind az ellenzék, mind a koalíció képviselőit egy asztalhoz ültesse.

„Szívesen meghívnám az elnöki palotába a három legfőbb alkotmányos tisztségviselőt, vagy a kormánypártok elnökeit, akik az ország irányításának tényleges hatalmát és felelősségét viselik, hogy megvitassák és konzultáljanak Szlovákia előtt álló alapvető kérdésekről” – szögezte le Pellegrini. Hozzátette, üdvözölné, ha protokolláris szinten az államfő, a kormányfő és a házelnök rendszeresen találkozna, hogy bizonyos témákban összehangolják álláspontjukat, ahogyan azt korábban is tették.

Mint mondta, örülne, ha meghívását az ellenzéki politikusok is elfogadnák. „Megígértem, hogy mindenki elnöke akarok lenni” – tette hozzá. 

Célja, hogy megvalósítsa azt a kerekasztal-beszélgetést, amit a Robert Fico (Smer) kormányfő ellen elkövetett támadás után kezdeményezték elődjével, Zuzana Čaputovával a kormánykoalíció és az ellenzéki politikusok között. „Idővel kiderül, hogy sikerül-e legalább egyszer vagy kétszer mindenkit egy asztalhoz ültetnem” – mondta, majd hozzátette, erre csak akkor lát esélyt, ha a miniszterelnök egészségi állapota is ezt lehetővé teszi.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?