Pellegrini már intézkedik koronavírus-ügyben

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök és megbízott egészségügy-miniszter találkozóra hívta Marian Kollárt, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnökét – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője szerdán (március 4.), reagálva Kollár sajtótájékoztatójára, amelyen kijelentette: a háziorvosok rendelőiből hiányoznak azok a segédeszközök, amelyekkel védekezhetnének az új koronavírus-fertőzéssel szemben.

Az egészségügyi tárca arról tájékoztatott, hogy már intézkedett a védőmaszkok hiánya ügyében, és ezzel összefüggésben együttműködik az Állami Anyagi Tartalékok Igazgatóságával, valamint a tiszti főorvossal is. Eliášová felkérte a szakembereket, „hogy ne szítsanak társadalmi feszültséget a médiának tett nyilatkozataik által, hanem ehelyett részesítsék előnyben a szakmai párbeszédet, és a megoldások közös keresését.”

Kapcsolódó cikkünk

Kollár a szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: 25 000 orvos esetében hiányzik a megfelelő védőfelszerelés, és nem tudják, kihez forduljanak ez ügyben. Az SLK nevében találkozót kért a megbízott egészségügy-minisztertől, hogy tárgyaljanak az orvosokat és a többi egészségügyi alkalmazottat védő segédeszközök biztosításáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?