Közélet

Pellegrini: A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait

Kassa/Pozsony | A rendőrség senki fölé nem terjeszti ki a védőszárnyait, minden törvénysértő ellen el fog járni, ahogy annak egy demokratikus országban történnie kell. Ezt pénteken jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő Kassán, miután rendőrtisztek társaságában találkozott a helyi gazdákkal. Hozzátette: az elmondottakat a rendőrség képviselői is egyértelműen leszögezték.
TASR

2019. február 15. 17:30

- TASR-felvétel

„Mindent elkövetek annak érdekében, hogy felelősségre vonják azokat az állami hivatalnokokat és állami szerveket is, akik vagy amelyek nem úgy járnak el, ahogy elő van írva nekik” – mondta a kormányfő, hozzátéve: a helyi hatáskörű mezőgazdasági szervezetek esetében is kész az „alapos és határozott” személyzeti intézkedésekre, amennyiben bebizonyosodik, hogy nem úgy működnek, ahogy kellene.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nem fogja tolerálni azt, ha egy állami szerv egy földtulajdoni lap vagy egy bérleti szerződés alapján nem tudja eldönteni, ki jogosult, és ki nem jogosult a támogatásra. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy például az Agrárkifizető Ügynökség regionális hivatalai megfelelően működnek-e, a problémákat pedig orvosolni kell.

 

2019. február 15. 11:44

Ma a mezőgazdászokkal találkozik Pellegrini Kassán

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány szerint először a konkrét esetekre kell megoldást találni, hogy rendszerszintű előrelépés történhessen. Hozzátette: csak a konstruktív eszmecsere vezet megoldásokhoz, ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a gazdák a kassai kerületi rendőrkapitányhoz fordulhatnak. Szükség esetén Lučanský nem fogja útját állni az ellenőrző intézkedéseknek, illetve a felelősségre vonásoknak sem.

Az elégedetlen gazdák kilátásba helyezték, hogy február 18-án traktorokkal indulnak Pozsonyba, ahová február 19-én érkezhetnek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová magyar civilekkel egyeztetett

Haščák állítólag egymillió eurót fizetett a Gorilla-felvételért

Két sztrókja is volt a Trónok harca sztárjának

Pénzzel lehet pénzt keresni

TRAGÉDIA: Kamion gázolt gyalogost, a sofőr először azt hitte, egy állatot ütött el

Az SNS támogatja az előrehozott választásokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?