Pellegrini: A reformokkal való játszadozás helyett a nyugdíjasokon kell segíteni

Peter Pellegrini

A „reformokkal való játszadozás helyett” a kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy reális segítséget nyújtson az embereknek. A nyugdíjasok azok, akik nem kaptak valódi segítséget a kormánytól – reagált Peter Pellegrini, a Hlas elnöke az SaS nyugdíjrendszert módosító alkotmánytörvény-tervezetére.

Pellegrini szerint Igor Matovič pénzügyminiszter és Eduard Heger (mindkettő OĽaNO) kormányfő a nyugdíjasokat szemelte ki ellenségnek. „Annak ellenére, hogy a közgazdászok, a politikusok és a nyugdíjasok is felhívták a figyelmet, mennyire csökken a nyugdíjasok életszínvonala, a kormány a mai napig képtelen volt reális segítséget nyújtani az időseknek a drasztikus áremelkedések ellen. Ez ma a kormány legalapvetőbb, ám teljesítetlen feladata, és amíg nem oldja meg, nincs is joga más törvényjavaslatokról beszélni” – jelentette ki Pellegrini.

A Hlas elnöke egyúttal figyelmeztetett, bármilyen alkotmánytörvény-tervezetet lehetetlen elfogadni az OĽaNO vagy a Sme rodina támogatása nélkül. „Amíg az SaS nem győzni meg egyik vagy másik pártot, feleslegesen tart sajtótájékoztatót bármilyen alkotmánytörvényről. Éppen ezért azt javaslom a kormánypártoknak, hogy a szakadatlan viták és vádaskodások helyett azonnal kezdjenek tárgyalni az ellenzékkel az előrehozott választás időpontjáról” – mondta Pellegrini, hozzátéve, hogy ez az egyetlen dolog, ami segít az országnak.

Az SaS hétfőn benyújtotta a parlamentbe alkotmánytörvény-tervezetét, amellyel a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát és további finanszírozhatóságát akarja megoldani. Richard Sulík pártelnök, gazdasági miniszter leszögezte, az általuk javasolt változtatások a kormányprogramban is szerepelnek, és reméli, a teljes politikai paletta támogatni fogja a parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?