ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Súlyos vereséget szenvedett a választáson Pavol Hrušovský, aki a leadott voksok mindössze 3,3 százalékát tudta megszerezni.
Pavol Hrušovský a választás egyik nagy vesztese

ÚJ SZÓ-HÍR
Pozsony. Súlyos vereséget szenvedett a választáson Pavol Hrušovský, aki a leadott voksok mindössze 3,3 százalékát tudta megszerezni. Veresége politikai elemzők szerint a KDH, a Híd és az SDKÚ alkotta Népi Platform végét jelenti, amely többé-kevésbé a jelölt mögött állt a választáson.
A Népi Platform eddig sem működött úgy, ahogy azt létrehozásakor elképzelték. Tavaly ősszel a megyei választások kapcsán került válságba, amikor a KDH több helyen a Smerrel lépett koalícióra. Sokan már akkor a formáció végéről beszéltek.
Magát Hrušovskýt is meglepte az eredmény. „A 3,3 százalékos támogatást hatalmas csalódásként élem meg, de ez még nem a vég – jelentette ki a jelölt. – Az élet megy tovább, most a parlamenti képviselői munkámra szeretnék összpontosítani, a második fordulóban pedig ugyanazt támogatom majd, mint a KDH, Andrej Kiskát.”
Hrušovský mögött azonban gyakorlatilag csak a KDH állt, a Híd és az SDKÚ csak politikai deklarációk szintjén támogatta a jelöltet – az SDKÚ egyes politikusai pedig gyakorlatilag ellene kampányoltak. Bugár Béla ugyan csak a választások után erősítette meg, de már előtte is kiszivárgott, hogy a Híd és az SDKÚ is legszívesebben visszaléptette volna az egyre csökkenő támogatottságot élvező Hrušovskýt. Ján Baránek politikai elemző szerint Hrušovský vereségének egyik oka éppen a Népi Platform megosztottsága volt.
A jelölt főleg azután vált kellemetlenné a Híd számára, hogy az MKP decemberben bejelentette: Bárdos Gyulát indítja az elnökválasztáson. Ján Baránek szerint is Bárdos indulása a másik oka Hrušovský rossz eredményének. „Míg Bárdos be nem jelentette indulását, a magyar választók első számú jelöltje Hrušovský volt, vagyis Bárdos 5 százalékot vett el Hrušovskýtól” – véli Baránek.
A választás másik nagy vesztese a szintén kereszténydemokrata Ján Čarnogurský, aki csak a voksok 0,6 százalékát szerezte meg. (lpj, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.