Parlamenti alku: gépet adnának ünnepnapokért

Pozsony |

<p>A KDH és az SaS egy hete ásta el a csatabárdot, sajtóértesülések szerint az „aktusnak” parlamenti eredménye is lesz.</p>

Az aktualne.sk értesülései szerint mindkét párt visszalép egy-egy, korábban fontosnak tartott ügyben. A KDH képviselői a smeres ellenzéki honatyákkal együtt a munkatörvénykönyv módosításán keresztül szerették volna elérni, hogy az államünnepeken és vasárnapokon zárva tartsanak az üzletek. Ez nem tetszett a liberálisoknak, többen közülük részben emiatt buktatták meg másfél hete az építési törvény átfogó módosítását, mely újabb koalíciós vihart váltott ki.

A kereszténydemokraták állítólag lemondanak az ünnepek alatti zárva tartásról, cserébe viszont a liberálisok támogatni fogják a szerencsejátékokról szóló törvény módosítását. Ez utóbbi – a KDH javaslatára – egyebek között szigorítaná a játékautomaták működtetését. A kereszténydemokraták abban bíznak, hogy a módosításnak köszönhetően csökken a játékgépek száma, s ezzel együtt a játékfüggőségben szenvedők száma is.

A megegyezést hivatalosan egyik párt sem kívánta elismerni. Iveta Radičová viszont megszólalt a témában. A kormányfő másodrangú kérdésnek nevezte a felvetett témákat: „A fontos célokat a kormányprogramban fektettük le” – hangsúlyozta. Mindkét módosításról a napokban fog szavazni a parlament.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?