<p>A közeljövőben azok a szlovákiai magyar települések is feltüntethetik a község vagy város határát jelző táblán a magyar megnevezést, amelyek eddig nem tehették meg. Párkány, Diószeg, Ógyalla, Gúta és a többi, szlovák nemzetébresztőről elnevezett hazai magyar település a jelek szerint lekerül a feketelistáról, és a város határát jelző táblán a magyar megnevezését is használhatja majd.</p>
Párkány megint Párkány lehet
A parlament által nemrég jóváhagyott kisebbségi nyelvhasználati törvény ugyanis leszámol az 1994-es táblatörvény rendelkezéseivel.
Az önkormányzatoknak 2012. június 30-áig kell kihelyezniük a magyar nyelvű helységnévtáblákat, magyarázta lapunk kérdésére Szalay Zoltán, Rudolf Chmel (Híd) kormányalelnök tanácsadója. Mint mondta, a törvény egyéves köztes állapotot határoz meg, hogy a szükséges módosításokat addig mindenhol elvégezzék. „Ez persze nem azt jelenti, hogy 2012 júliusa után erre már nincs lehetőség, hanem azt, hogy addig a táblákat ki kell helyezni, különben bírságok fenyegetnek” – fejtette ki a jogász.
A kisebbségi nyelvhasználati törvény hatályba lépésének időpontja idén július elseje. Viszont ha Ivan Gašparovič köztársasági elnök megvétózná a jogszabályt, a parlamentnek ismét meg kell majd szavaznia. Bugár Béla Híd-elnök szerint az előbbire minden esély megvan. Ha júniusban ismét megszavazzák, a július eleji hatályba lépés tartható, viszont a települések kisebbségi megnevezéseiről szóló kormányrendeletet addig nem lehet megváltoztatni.
További részletek csütörtöki nyomtatott kiadásunkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.