Pál és Sztár

Maguk tényleg nem ismerik egymást, csapta össze híres kezét az Asszony, amikor Pál és Sztár szinte egy időben érkezett a díszpáholy ajtajához, hogy megnézze a szomorkásan kacskaringós Szomory-darabot, melyre a híres Aszszony invitálta őket. Én ezt nem hiszem el! Pedig el kell hinnie, hajtotta meg magát Sztár az asszony felé, Pál felé pedig a kezét nyújtotta, sokat hallottam magáról. Pál megfogta a bágyadt kezet, és erősen belenézett tulajdonosának az arcába. Jól elkoptál, hümmögött magában, még a vendéghajaddal is öregecske és elkedvetlenítő vagy. Örülök, mondta fennhangon, nagy rajongója voltam. Igazán, derült fel Sztár arca, jól érzés, hogy ilyen kiváló emberek is voltak a rajongóim között. S hogy kifejezze háláját, széles gesztusokkal terelte maga előtt a páholyba Pált. Szerencséd van, gondolta Pál, mert úgy rúglak seggbe, ha történetesen mögéd kerülök, hogy a csillárig repülsz. És minden oka meglett volna, hogy ezt valóban meg is megtegye.

A Banda hatra ígérte magát. A kultúrház hátsó udvarán össze is gyűlt két tucat suhanc, hogy lássák őket kiszállni az autóból. Banda késett. Suhancok nyugtalankodni kezdtek. Valahonnan előkerült egy üveg pálinka, körbejárt, került hozzá pár üveg poshadt kőbányai is. Már kezdték felejteni, miért is tapicskolják a hátsó udvar porát, amikor a mikrobusz, oldalán a Banda színes logójával, megérkezett. Por megállt a levegőben, félúton száj felé a pálinkásüveg, remegés töltötte ki a teret. Elsőként a dobos ugrott ki az autóból, áhítatos hörgés és egy-két összecsapott tenyér. Megrázta sörényét, azután elindult a kultúrház hátsó bejárata felé. Őt egy fiatal, rövid hajú, jelentéktelennek feltűnő csaj követte a feltűnésben. Ki ez, kérdezte Ottót. Nem látsz a szemedtől? Ez az Énekesnő, öregem. Ez a veréb az… az… na, az Énekesnő…? Veréb, nem veréb, ez bizony ő. Mind dugják… Kik dugják? Hát ők. Mind. Lefelé is, meg fölfelé is, a kocsiban. Mind? Naná! Biztos helyről tudom. Énekesnő, mintha csak hallotta volna, mit beszél a két lázas kamasz, lehajtott fejjel, szinte zavartan surrant be az ajtón. Feléje is némi hörgés, valamennyi spontán taps. Majd a basszgitáros és az orgonista. Nekik már hangosabban örültek a suhancok. Hanem, amikor Sztár – némi várakoztatás után – bújt elő a pléhdobozból, a hörgés vinnyogásba, majd ordításba csapott át, a taps vastapssá vastagodott. Sztár akkurátusan lakkozott, fazonírozott haján megcsillant a bágyadt alkonyi napsugár, mindkét kezét a magasba emelte: szevasztok, srácok! A pokol elszabadult. Még jó, hogy csajokat nem engedtem az udvarba, sápítozott a kultúrház-igazgató, rendvédelmi feladatokat látva el, jelesen, hátrébb hessegette a Sztár ruháját megérinteni akaró kölyköket.

A koncertre Énekesnő is összeszedte magát, smink, műszempilla, elöl-hátul feszülő-domborodó leheletnyi fényes ruhácska, villanó combok. Lent izzani kezdtek a szemek és a fiatal ágyékok. Sztár némiképp orrhangon. Pali meglepődve vette észre, kissé erősebbre sikeredett a színpadi rúzsa, mint szándékozhatta talán, így aztán határozottan férfi-kurvás jelenség volt vadító vörös szájával a kultúrház színpadán. Tomboltak, csápoltak, egyik sláger zúgott el a másik után, az igazgató pedig megállás nélkül rohangált fel-alá, így óva meg színházterme állagát az esetleges randalírozástól.

Koncert után Pali és Ottó visszasurrant a hátsó udvarba brunyálni. Az a két világos ablak az öltözőké, nézett vissza válla fölött jelentőségteljesen Ottó. Mindkét ablak billenőre nyitva. Énekesnő épp most húzza le a bugyiját, vihogott Pali. A melltartóját már ledobta, toldotta meg Ottó, befelé gyürkőzve a nadrágjába. Benézünk?

Hogyan… hogy… dadogott Pali. A párkányra állva belesünk a résen. És ha észrevesznek? Ki venne észre? Ki kezdi, kérdezte Pali rekedten. Kezdem én, mondta Ottó, a baloldali ablakkal. Gyere, segíts! Pali felnyomta a párkányra, Ottó megkapaszkodott, és belesett. Senki, suttogta csalódottan, Énekesnő még, vagy már, nincs itt. Leugrott. Te jössz! Pali nagy levegőt vett, és Ottó segítségével fent termett a másik ablakpárkányon. Belesett… karnyújtásnyira tőle ott voltak a bálványai! A Banda vadul piált, Énekesnő aléltan Sztár ölében, fél karral átölelve a nyakát, nagy melleit az arcához nyomta. Pali megszédült a látványtól, az ablaktábla kerete után kapott. A zajra felnézett Sztár, tekintetük összeakadt. Pali zavart rajongással mosolygott befelé a férfira, aki azonnal ledobta öléből a doromboló macskát, és az ablakhoz nyomult. Anyádra leskelődj, te kis vidéki bunkó, ordította, és rácsapta a kezére az ablakot. A vékony ujjak még időben kicsúsztak az összecsapódó résből, a fiú, Ottót félig agyonütve, hanyatt zuhant a hátsó udvar porába. A kitört ablak szétszálló üvege szerencsére nem érte el őket.

Mit is mondott, kérdezte lihegve Pali, amikor végre meg mertek állni. Nem értettem tisztán, suttogta bánatosan Ottó. Én se, hazudott vissza a fiú, ha lehet, még nagyobb bánattal. Közelről, azért, mégiscsak más látni őket….közelről… Ühüm… közelről… Innentől szótlanul mentek tovább, hazafelé a falusi sötétben, nem sejtve még, hogy éveken keresztül fognak vérezni belül a kirobbant ablak üvegszilánkjaitól.