Padlizsán étterem

Szép Esztergomunk szép kis utcájában, a Vízivárosban nyílt meg a nyár derekán az étterem. Az ősz már itt is görgeti a sárga leveleket, ami nem csak az időjárás tekintetében nyilvánul meg. Rögtön mondom, mire gondolok.

Egy régi építésű házat újítottak fel és rendeztek be, homlokzatában és belső kiképzésében is gratulálnivalóan gusztusosan, színeiben harmonikusan. A bolthajtásos kapualj meghitt kerthelyiséget rejt, innen lehet bejutni a két belső terembe, illetve a pultos részbe. A berendezés könnyed és elegáns, mindamellett ódon hangulatú, kellemes-otthonos-barátságos. Asszonytársammal a jó idő miatt a külső helyiségben tettük le magunkat. Hosszú mondatokat terveztünk aznapra, így az ebéd előtti kávézást vettük első napirendi pontnak.

Hamarosan ifjú pincér keresett fel minket, majd szállította az illatos kávét, hozzá talpas pohárban szódát. Kényelmesen kortyolgattunk az arannyal cizellált flair-székek öblében, fölöttünk a királyi vár oly közelségben magasodott, mintha a várárokban kávézgatnánk (elképzelem, két madám ül nyakig a vízben, körülöttük felúszik a színre a selyemruha).

Illatok érkeztek a konyha felől, bendőnk is delet kongatott. Kértük tehát az étlapot. Pincérfiúnk sajnálattal tudatta, hogy a nyomtatóból kifogyott a patron, így csak szóbeli étlappal tud szolgálni. Hopszi! Mire lehet itt gondolni. Van menü is ezerkétszázért, mondta, tartalmát el is kezdte sorolni. Hosszú volt és ígéretes, de szavalatát leállítottuk, amikor a roston sült zöldségekhez érkezett. Csak ez utóbbit kértünk. Kisvártatva megkaptuk a közepes rakatot képező cukkíniből, padlizsánból, paprikából és friss zöldségből álló ételt. ĺzlésesen elrendezve, díszítve és hidegen. Köret nem járt hozzá, így a hideg zsírtartalmat pirítóssal gondoltuk balanszírozni.

Kést, villát parkolópályára helyeztük, vártunk, de hiába, a pincér tudósított, hogy nincs kenyér. Na, akkor együk a zsírt! Nem ment. Újabb eszközletétel következett, kértünk egy adag rizst, amivel megoldódott a helyzet. Különben a zöldség finom volt, leszámítva a vegetáriánus nyelőkémnek egyértelmű sülthús-szaft jelenlétét. Desszertnek túrós palacsintát és szőlős lepényt választottunk a verbális étlapról. Nagy karimájú, körbeporcukrozott és megint csak szépen díszített tányéron szeletelt gyümölcsök társaságában, vaníliaszószban feküdt az egy szem palacsinta. Az ékes látvány mellett a beltartalom is becses volt. A szőlős sütire már ugyancsak rátelepedett az ősz, hiába húztam-vontam a szószban, szárazka maradt, mint apósom torka a hajnali első fröccs előtt. Számlánk a fogyasztottakhoz képest teljesen rendben volt, bár az árakról árnyalatnyi elképzelésünk sem lehetett.