Öt jelöltet állít az MKP

Pozsony. Ötvenkilenc jelöltből választja majd ki a Szlovák Televíziót, valamint a Szlovák Rádiót felügyelő tanácsok tagjait a parlament.

Pozsony. Ötvenkilenc jelöltből választja majd ki a Szlovák Televíziót, valamint a Szlovák Rádiót felügyelő tanácsok tagjait a parlament. „Az MKP a tévétanácsba Görföl Jenőt, a Csemadok központi koordinátorát javasolja, aki már eddig is a testületben tevékenykedett, valamint Somogyi Alfréd református tiszteletest, akit a református egyház is támogat” – mondta az Új Szónak Bárdos Gyula, a párt parlamenti frakciójának vezetője. Hozzátette: a rádiótanácsba Nagy Ildikó újságírót – aki szintén tagja volt a szóban forgó testületnek–, Mária Hlucháňová újságírót, valamint Peter Glocko írót, műfordítót javasolja az MKP. „Mind az öten gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek, ugyanakkor egyikük sem tagja a pártnak, tehát biztosított a függetlenségük” – szögezte le Bárdos. (szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?