Öt év börtön a hadseregkerülőnek

Szlovákiát 2006-tól profi hadsereg fogja védeni. A hátralevő másfél évben azonban még lesznek sorozások. A szakminiszter szerint sokan már most azon gondolkodnak, hogyan úszhatnák meg a bevonulást. A sorozásokról Vratislav Vondrášekkel, a Védelmi Minisztérium Közigazgatási Osztályának munkatársával beszélgettünk.

Szlovákiának 2006-tól hivatásos katonákból álló hadserege lesz. Mikor kerül sor az utolsó sorozásokra?

A védelmi minisztériumban már előkészületben van az új, honvédelmi kötelezettségről szóló törvény. Ez 2007. január 1-től megszüntetné a kötelező sorkatonai szolgálatot. Terveink szerint az utolsó sorozásokra 2005 végén fog sor kerülni.

Évente hány embert soroznak be?

Évente körülbelül ötvenezer hadköteles – azaz tizennyolcadik életévét betöltött fiatal – esik át a sorozáson. Itt csak az egészségügyi alkalmasságukat vizsgáljuk. Körülbelül húsz-huszonöt százalékuk alkalmatlan a katonai szolgálatra.

Mi miatt?

A leggyakoribb ok az allergia és a rövidlátás. A hadkötelesek további húsz-huszonöt százaléka pillanatnyilag nem alkalmas. Ők egy év múlva újabb egészségügyi felülvizsgálaton esnek át. Tehát a sorkötelesek durván ötven-hatvan százaléka alkalmas. Közülük évente tízezret hívunk be.

Ez a tízezer ember be is vonul?

Körülbelül tíz százalékuk nem. Sajnos, gyakran előfordul, hogy a katonai szolgálatra alkalmas fiatalok tanulnak, de ezt nem jelentik be. Noha a törvények értelmében bejelentési kötelezettségük van, halasztást kellene kérniük. Ha ezt nem teszik meg, gondjaik lesznek.

Mi a helyzet azokkal, akik tudatosan nem veszik át a behívót?

Természetesen először meg kell állapítanunk, miért nem vette át a behívót. A jelenlegi törvényi szabályozás értelmében, ha valaki nem vonul be, kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Azért ez nem gyakori. Nem rémlik, hogy a közelmúltban bárkit emiatt börtönöztek volna be.

Ha a területileg illetékes hadkiegészítő parancsnokság úgy látja, hogy bűncselekmény történt, az ügy átkerül az ügyészséghez. Ha az ügyészség úgy ítéli meg, hogy nem történt bűncselekmény, akkor szabálysértési eljárás keretében vizsgálják tovább az ügyet. Ilyenkor pénzbüntetést szabnak ki.

Hol a határ a bűncselekmény és a szabálysértés között?

Ha a hadköteles állampolgár átvette a behívót, de nem vonult be, egyértelműen bűncselekményt követett el.

Juraj Liška védelmi miniszter szerint az ügyeskedő hadkötelesek egyelőre nem veszélyeztetik a sorozás intézményét. Ám kijelentette: „Ha arra a követetésre jutunk, hogy az általunk előirányzott újonclétszám veszélybe kerül, fontolóra veszünk más lépéseket is.” Azonban nem konkretizálta, mire gondolt...

Az elmúlt években sikeres együttműködést alakítottunk ki a polgármesterekkel. Főleg kisebb falvakban előfordul, hogy segítségüket kérjük a behívó kézbesítéséhez. A faluban mindenki tudja, hogy az illető otthon van-e. A hadkiegészítő parancsnokságnak a törvény lehetővé teszi, hogy behívja a sorkötelest a parancsnokságra, vegye át a behívót. Ha különösebb ok nélkül megtagadja a behívó átvételét, akkor a törvény értelmében a behívó átvettnek tekinthető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?