Ösztönző figyelem a kultúrának

Múlt csütörtöki ülésén számos, elsősorban kulturális jellegű támogatásról döntött Esztergom képviselőtestülete. Idén egyebek mellett ötmillió forinttal támogatja a kétévente megrendezésre kerülő, több mint harminc éves múlttal rendelkező nemzetközi gitárfesztivált.

Az esztergomi Szent Jakab Alapítvány Prevenciós Iroda Fény Központja idén is (július 11. és 17. közt) megszervezi a bűnmegelőzési ifjúsági tábort az Esztergomból és környékéről érkező fiatalok számára, melyhez negyedmillió forintos támogatást szavaztak meg a képviselőtestület tagjai. A támogatás segítségével azok a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett fiatalok is részt tudnak venni a tábor programjaiban, akik egyébként nem tudnák befizetni a táborozás díját.

Holnap (május 28-án) rendezi meg a Határtalan Szív Alapítvány és a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend közössége a vándorcigány-kultúra napját. Ezen a rendezvényen a roma kultúra különböző területeit, jellegzetességeit mutatják be, és megrendezéséhez ötvenezer forinttal a város is hozzájárul.

Az esztergomi kórussal azonos nevű budapesti Monteverdi Kórus Alapítvány Esztergomban rendezi meg (augusztus 13. és 19. között) a III. Nemzetközi Monteverdi Kórusfesztivált, melyet az önkormányzat kétmillió forinttal támogat. A programokon nyolc ország háromszáz énekese vesz részt, köztük az esztergomi Monteverdi Kórus gárdája is. A másik neves esztergomi énekkar, a Balassa Bálint Vegyeskar németország útját ötvenezer forinttal támogatja a képviselőtestület.

Félmilliós támogatást szavazott meg a képviselőtestület a Magyarok Nagyasszonya 7. Egyházzenei Fesztivál rendezésére. Esztergomba látogat az ezernégyszáz éves Coro di Capella Sistina híres pápai kórus, koncertkörútjuk a 2005-ös magyarországi kulturális évad egyik jelentős komolyzenei eseménye lesz. A kórus elsősorban a pápai udvar egyházzenei szolgálatát látja el, vatikáni teendői miatt mindössze két külföldi meghívásnak tudtak csak eleget tenni az elmúlt húsz évben. Szeptember 25-én adnak hangversenyt az esztergomi főszékesegyházban a Vox Pannonica Alapítvány szervezésében.

Tíz éve indult útjára a Piliscsabai Egyházzenei Napok a klotildligeti egyházközség rendezésében. A rendezvényt az Ister-Granum Eurorégió közgyűlése is az együttműködés kiemelkedő kulturális eseményeinek sorába iktatta, Esztergom százezer forintos támogatást nyújt a rendezésért felelős közhasznú alapítványnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?