Őszentsége, a dalai láma köszöntése Ján Langoš-díja alkalmából

MARTIN BÚTORA

Tisztelt ünnepi gyülekezet, a ma díjazott személyiséget a világ oly sok jelentős intézménye kitüntette már, s annyi mély gondolat elhangzott már róla, hogy bármit ezekhez hozzátenni olyan volna, mint a Dunába vizet hordani. Ha azonban a Ján Langoš Alapítvány mégis úgy döntött, hogy ennek „az egyszerű buddhista szerzetesnek” – ahogy a díjazott magát nevezi – a tengernyi kitüntetését még megtoldja egy szlovákiaival is, arra több oka volt.

E cinizmussal átitatott korban, olyankor, amikor aggasztóan terjed a tehetetlenség és a kétely érzése, oly viszonyok közt, midőn fellazulnak a mindennapi tisztesség normái s feltörekvőben a primitivizmus – nos, ilyenkor határtalanul fontos odafigyelni arra az emberre, aki a szeretetről beszél, az együttérzésről, a szív jóságáról, ugyanakkor a tetteinkért vállalt felelősségről is, a tágabb értelemben vett felelősségről, az emberiség sorsáért viselt egyetemes felelősségről.

Oly korban, amikor a kishitűek baljós suttogásba kezdenek a kisember jelentéktelenségéről, az erősebbekhez való alkalmazkodás szükségességéről, azzal, hogy esetleg ez-az kialkudható – nos, ilyenkor különös jelentősége van fogadni egy olyan embert, aki a kicsik és a gyengék, de egyediek szószólója. Egy olyan vezető személyiséget üdvözölhetünk, aki megakadályozta azt, hogy népét a kínai kommunizmus vasökle szétzúzza, noha ehhez annak minden eszköze megvolt.

A szomszédok közti viszályok, konfliktusokkal terhelt, egymást nem elviselő és egymásban nem bízó közösségek nyomasztó idején helyénvaló elgondolkodni afölött, mekkora fontosságot tulajdonít Őszentsége a megértésnek, a toleranciának, az általános egyenlőségnek, függetlenül az ember fajától vagy nyelvétől, nemkülönben a konfliktusok megoldása keresésében tanúsított türelemnek.

A személyes és családi válságok idején, a fájdalom és a betegség gyötrelmes napjaiban semmi sem pótolhatja a vigasz, a lelkesítés hangját, a reményét.

Hogyan lehetséges, kérdezzük gyakorta, hogy amikor ez az ember minderről beszélni kezd, amikor felhívja a figyelmet és felráz, sarkall és emlékeztet, szavai nem tűnnek frázisnak. Igen, tudjuk: ezeket a szavakat az ő jelleme szavatolja, s népe történetei. A lényéből sugárzó személyiség. S még valami, aminek nincs ésszerű magyarázata – merthogy titoknak vagyunk tanúi.

Noha nem beszéljük a tibeti nyelvet, vannak közös szavaink és tapasztalataink. A Nobel-békedíjat azért kapta Őszentsége, mert a béke, a szeretet, az együttérzés, az önzetlenség értékéért száll síkra, s mert az igazságra törekszik.

Emlékeznek még arra, miként szólt hozzánk Marika Gombitová húsz évvel ezelőtt a téren azoknak nevében, akik ismerik az emberek segítségének értékét? „A Szeretet nevű Földgolyó.” S mit énekelt Ivan Hofman a mi bársonyos forradalmunk idején? „Szeretetet ígértünk egymásnak, hogy igazat fogunk mondani, hogy kitartunk.”

Ünnepeltünk húsz évvel ezelőtt, 1989. december 10-én kapta meg a Nobel-díjat. Tehát ugyanazon a napon, amikor több mint százezer pozsonyi fogta magát, s a körüldrótozott országból gyalogosan átkelt az ausztriai Hainburgba, hogy jelképesen megszüntessék a vasfüggönyt.

Őszentsége gyakran szól a tibeti kultúra, szellemiség, nyelv és környezet megőrzésének szükségességéről. Az emlékezet megőrzésének fontosságára figyelmeztet. Ján Langoš a Nemzeti Emlékezet Intézetének volt alapítója. S nem csak az volt.

Ján Langoš – sokakkal együtt, akik ma itt vannak vagy szerte Szlovákiában és a világon; a független művészek és színházi emberek színe-javával, a környezetvédőkkel együtt, a diákokkal, a szellemiséget ápoló hívőkkel együtt; s a barátaival, akik ugyan magyarul beszélnek, mint a Hedvig nevű fiatal nő, ám érzéseik átfogóan emberiek; azokkal együtt, akik ma már nem lehetnek köztünk, bár oly szívesen üdvözölnék a dalai lámát: barátaink, Marcel Strýko, Karol Ježík, idősebb Milan Šimečka, Jaro Filip, Julo Satinský, Stano Radič –, Ján Langoš mindezekkel együtt a szlovákiai 1989 novemberének nagy alakja volt.

Annak a novembernek, mely a maga erkölcsi jellegével, eredeti értelmével s hatalmas vágyával a méltóságteljesebb és szabadabb élet iránt oly rokon azzal az álommal, melyet Őszentsége álmodik hőn szeretett, noha ma gyakorlatilag oly távoli Tibetjéről.

S több is van, ami összeköt bennünket.

A népeinket s mai kitüntetettjeinket: Fedor Gált és a dalai lámát.

Válságban születnek a vezetők. Egy szólás szerint: Csak akkor kezd virradni, amikor teljesen sötét van.

De még e sok-sok összecsengés ellenére sem jutunk közelebb ahhoz a titokhoz, melyről szóltam. Maga ennek a titoknak a hordozója, a 14. dalai láma mondta egyszer magáról: míg a gyerekek általában csukott szemmel születnek, ő az anyja tanúsága szerint nyitott szemmel született. Aligha véletlenül.

Őszentsége, engedje megköszönnöm, hogy elfogadta a díjunkat. Engedje meg, hogy átadjam önnek Szlovákia sok-sok állampolgárának üdvözletét; szorítunk, hogy sikerüljön küldetése Tibet szabadságáért és a világ jobbításáért. Hadd fejezzem ki reményemet, hogy útja során továbbra is kinyitogatja az emberek szemét és szívét.