Ha az egészségügyi szállítási szolgáltatókat tömörítő szövetség (ADZS) nem tud megállapodni a biztosítókkal a kifizetések idei emeléséről, akkor az összeomlás veszélye fenyegethet.
Összeomlás szélén táncol az egészségügy, betegek ezrei számára lesz probléma eljutni orvoshoz
![10 euróba kerülhet a kórházi ügyelet](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2004-12-16-13-44-49-1660952_0.jpg.webp?itok=ufoFYJ1Z)
Michal Bahelka, az ADZS elnöke kedden elmondta, páciensek ezrei fognak küszködni azzal, hogy eljussanak orvosi rendelésekre vagy műtétekre.
Az egészségbiztosítókkal folytatott tárgyalások negatív fejleményei miatt a következő napokban országszerte jelentősen csökkenhet a betegszállítások száma a közlekedési egészségügyi szolgálatok által – figyelmeztetett.
„Ha csökkentenünk kell a szállítások számát, akkor az emberek nem tudnak majd eljutni a kórházakba a tervezett vizsgálatokra vagy műtétekre. Ennek a lépésnek a következményeit nehéz elképzelni, de még mindig hiszem, hogy az állam nem fogja hagyni, hogy ez a helyzet bekövetkezzen, és hogy az egészségbiztosító társaságok képviselői olyan feltételekre vonatkozó javaslattal fognak előállni, amelyek az orvosi szállítási szolgáltatások szempontjából nem lesznek rombolóak” – mondta Bahelka.
Az ADZS elnöke szerint az üzemanyagárak, a munkaerő- és az energiaköltségek növekedése a legtöbb közlekedési egészségügyi szolgáltató számára fenntarthatatlan, ezért felszólították az egészségbiztosítókat, kínáljanak megfelelő szerződési feltételeket a közlekedési egészségügyi szolgáltató vállalatoknak az ágazat összeomlásának megakadályozása érdekében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.