Összefonódó hatalmi ágak

Pozsony |

<p>Míg védelmi miniszternek már csak a legritkább esetben jelölnek (volt) hivatásos katonát, addig nálunk igazságügyi miniszter lehet volt bíró és főbíró is. Az új miniszter asszony továbbra is bírónak tartja magát és miniszterkedése alatt is meg kívánja tartani tagságát az Igazságszolgáltatási Tanácsban – hivatalosan ez a bírók legfelsőbb önkormányzati szerve. A politikáról szóló kézikönyvek első oldalain szereplő felosztás szerint az államhatalom törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalomból áll – ideális esetben a három ág elkülönül egymástól.</p>

Szlovákiában az utóbbi három évben viszont ez a két ág szorosan összefonódott.

„Ebben a pillanatban Szlovákiában az fenyeget, hogy a jelenlegi kormány lépésről lépésre a végrehajtó hatalom befolyása alá vonja a bírói hatalmat” – mondta lapunknak Öllös László politológus. „Ez nagyon nagy veszélyekkel jár” – egészítette ki a politológus.

Štefan Harabin bíróként került az igazságügyi tárca élére, majd a végrehajtó hatalomból távozott a bírói élére, amikor néhány hete a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta az Igazságügyi Tanács. Viera Petríková miniszteri kinevezésével pedig ismét bíró került a miniszteri bársonyszékbe.

Öllös szerint a bíróságok a kormányzó elitnek kedvező ítéleteket is hozhatnak. Lenne néhány kiegyensúlyozó intézmény – például az államfő –, amely erre rendszeresen felhívnák a nyilvánosság figyelmét. „Ám a köztársasági elnöki posztot is sikerült a végrehajtó hatalom részévé tenni, így aztán egyetlen egy tényező marad, ez pedig a sajtó” – fejtette ki Öllös.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?