Összefoglaló: végleg lezárulhat a dunaszerdahelyi maffiamészárlás ügye

A pénteki sajtótájékoztatón Ľubomír Daňko, a NAKA vezetője, Hamran István szlovákiai országos rendőrfőkapitány, Balogh János magyarországi országos rendőrfőkapitány, valamint Jeney Áron, az NNI vezetője vett részt
Budapest |

A szlovák és a magyar rendőrség közös erőfeszítéseinek köszönhetően már nagyon közel van a dunaszerdahelyi tízes gyilkosság ügyének lezárása – jelentette be pénteken Hamran Istán országos rendőrfőkapitány.

Hamran a magyar hatóságokkal tartott közös sajtótájékoztatóján közölte a legfrissebb fejleményeket a dunaszerdahelyi tízes gyilkosságként elhíresült ügyben, amely során a hírhedt maffiavezért, Pápay Tibort és további kilenc bűntársát hidegvérrel kivégezték a Fontána nevű bárban. A leszámolásra 1999. március 25-én került sor, így csaknem 24 év elteltével sikerülhet pontot tenni Szlovákia történetének legnagyobb maffiagyilkosságára.

Galéria

Brutális kegyetlenség

Ľubomír Daňko, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, az ügyben hosszú éveken keresztül nem sikerült előrelépni, ezért 2014-ben fel is függesztették a nyomozást, de a NAKA 2016-ban olyan információk birtokába jutott, amelyeknek köszönhetően 2018-ban újra tudták indítani az eljárást. Továbbá elmondta, a tízes gyilkosság elkövetésével a Sátor-banda tagjait gyanúsítják. Sátor Lajos, a csoport vezetője hasonlóan kegyetlen maffiavezér hírében állt, mint a konkurens bandát vezető Pápay. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a rendőrségi információk, amelyek alapján Sátorék nevéhez legalább 60 gyilkosság köthető, beleértve a már említett tízes gyilkosságot is. A hatóságok az utóbbi években 23 személy maradványait ásták ki a föld alól, akiket a Sátor-banda tagjai öltek meg, tette hozzá a NAKA vezetője.

A gyanúsítottak

A rendőrségi információk alapján a tízes gyilkosság estéjén három, rendőrségi egyenruhát és símaszkot viselő férfi rontott be a Fontána bárba, ahol a Pápay-klán tagjai éppen kártyáztak. Egyikük a földszinten őrködött, a másik két elkövető pedig gépfegyverrel rontott rá a bűnbandára, és 113 lövéssel mindegyiküket kivégezték.

Galéria

A rendőrség szerint az említett három elkövető Bodoky Károly, U. Alex (vagy ahogy maffiakörökben emlegették, Turek) és Szamaránszky Árpád volt. Bodokyt és Tureket 2021-ben vette őrizetbe a rendőrség. Bodoky az elfogása után hamar elkezdett együttműködni a NAKA-val, a férfi segítségével sikerült rekonstruálni a helyszínen a tízes gyilkosságot.

Galéria

Daňko elmondása szerint Turek egyelőre ártatlannak vallja magát Pápayék likvidálását illetően. Szamaránszky Árpád, a harmadik feltételezett elkövető 2005-ben autóbalesetben elhunyt.

A tízes gyilkosság ügyében még eljárás indulhat Kádár Krisztián és V. Richárd ellen, akik szintén részt vehettek az akcióban, még ha nem is közvetlenül a kivégzésben. A többi gyanúsított, vagyis Sátor Lajos, Raisz Csaba, Raisz Szilárd, Szerencsés Zoltán és Reisz Andor már nem él.

Összefüggések

Jeney Áron, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója elmondta, a magyarországi hatóságok azért kapcsolódtak be a nyomozásba, mert a szálak egészen a magyar alvilágig érnek. Turek ugyanis korábban jó kapcsolatot ápolt Döcher Györggyel, akit a magyarországi maffia egyik legkegyetlenebb tagjaként emlegettek, de 1999-re megromlott a viszonyuk. Ugyanebben az időben Turek egyre közelebb került Sátorhoz, aki akkoriban Magyarországon bujkált a Pápay-klán elől. Turek állítólag Sátornál rendelte meg Döcher kivégzését, amelyre végül 1999. február 2-án került sor. A rendőrség szerint Sátor Bodokyt és Szamaránszkyt bízta meg a feladat végrehajtásával. Bodoky besétált az Újpalotán található vendéglőbe, ahol egy gépfegyverrel kivégezte Döchert és a testőrjét, majd a kint őrködő Szamaránszkyval elhagyták a helyszínt. Sátor pedig azt kérte cserébe Turektől, hogy segítsen végrehajtani a Pápay-klán kivégzését. Így a Döcher-gyilkosság tulajdonképpen a dunaszerdahelyi tízes gyilkosság előzményének tekinthető.

Daňko megjegyezte, a rendőrség már közel van a tízes gyilkosság ügyének lezárásához, és hamarosan vádemelés is születhet. Addig azonban nem árulhatja el, hogy az elkövetők közül ki milyen szerepet játszott a tízes gyilkosságban, vagyis hogy ki őrködött, ki húzta meg a ravaszt, és ki mennyit fizetett Pápayék likvidálásért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?