Országos szintű, kritikus probléma az orvos- és rendelőhiány

A szakértőket a Rázsochy Egyetemi Kórház megépítése is aggasztja.

A megyék elnökei szerint országszintű probléma a rendelők és a háziorvosok hiánya. A helyzet az Aranyosmaróti (Zlaté Moravce), a Korponai (Krupina) és a Poltári járásban a legkritikusabb.

A helyreállítási terv értelmében július végéig 170 új klinikát kellene létrehozni.

„A szóban forgó felhívás meghirdetése óta az egészségügyi minisztérium 20 pályázatot fogadott el általános rendelő létesítésére irányuló támogatásnyújtásra” – nyilatkozta a tárca.

Egyes megyeenökök szerint a terv azonban nem működik jól, ezért újraértékelésre kérik a minisztériumot.

Tomáš Szalay, Pozsony megye főorvosa a következőképp reagált a kialakult helyzetre: „Tudomásom szerint Szlovákia-szerte összesen négy orvossal kötöttek szerződést”.

A szakértőket főleg a Rázsochyi Egyetemi Kórház megépítése aggasztja, melynek 2026-ig el kellene készülnie. „Maga a kormányhivatal sem tudja, mi történik ebben a projektben” – állítja Jana Ježíková egészségügyi elemző.

„A határidő betartásával olyan helyzetbe hozzuk magunkat, hogy elkezdünk valamit építeni, amit 50 év múlva megbánunk“ – teszi hozzá Szalay.

(noviny.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?