Közélet

Oroszország csalódott Szlovákiában – a válasz „nem fog sokáig váratni magára”

Pozsony | Moszkva csalódott a szlovák kormány „ellenséges magatartása” miatt. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy Szlovákia kiutasít három orosz diplomatát. Hét napon belül kell elhagyniuk az ország területét.
TASR

2021. április 22. 19:41

Oroszország csalódott Szlovákiában – a válasz „nem fog sokáig váratni magára”
Ivan Korčok (SaS-jelölt) és Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter - TASR-felvétel

Marija Zacharovová, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASS orosz hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy Moszkva „mélységesen csalódott” Pozsony „ellenséges magatartása” miatt. Egyszersmind kilátásba helyezte, hogy Oroszország válasza „nem fog sokáig váratni magára”.

Leonyid Szluckij, az Állami Duma nemzetközi ügyekért felelő bizottságának elnöke provokációnak nevezte a szlovák kormány döntését. Úgy véli, Pozsony önként válik az Egyesült Államok vazallusává. Szluckij szerint az, hogy Szlovákia kiutasít három orosz diplomatát, így fejezve ki szolidaritását „Prága skizofrén vádaskodásával”, semmivel sem kisebb ostobaság.

„Oroszországnak reagálnia kell Szlovákia provokatív lépéseire, és biztos vagyok benne, hogy a reakció gyors és adekvát lesz” – tette hozzá.

Szlovákia három orosz diplomatát utasít ki az országból

2021. április 22. 17:12

Szlovákia három orosz diplomatát utasít ki az országból

A hétvégi bejelentés, miszerint 2014-ben az orosz katonai hírszerzés ügynökei robbantották fel a vrběticei lőszerraktárakat, diplomáciai viszályhoz vezetett Csehország és Oroszország között. Csehország hétfőn a prágai orosz nagykövetség 18 munkatársát utasította ki. Oroszország 20 cseh diplomata kiutasításával válaszolt.

A cseh fél ezt követően felszólította Moszkvát, hogy csütörtök délig fogadja vissza a cseh nagykövetség kiutasított alkalmazottait. Az orosz fél nem reagált az ultimátumra. Jakub Kulhánek, az új cseh külügyminiszter ezután bejelentette: a moszkvai cseh nagykövetség személyzetével megegyező létszámúra csökkentik a prágai orosz nagykövetség alkalmazottainak számát. Moszkvának május végéig adnak időt az alkalmazottak visszahívására.

Szlovákia a csehországi eseményekre reagálva csütörtökön szintén kiutasított három orosz diplomatát.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szputnyik

Mi lesz a raktárban álló vakcinákkal?

AstraZeneca
Frissítve

Szlovákiában felfüggesztik az AstraZeneca-vakcinával történő oltást

Komárom

96 településen újulnak meg a templomok Szlovákia-szerte

Zuzana Čaputová

Čaputová részvéttáviratot küldött Putyinnak

alvás k

Az alváshiány fokozza a cukorbetegség esélyét

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.